1. nap – Namasté Kathmandu

Nov. 23-án 10 órakor indultunk Frankfurtból (Air India – hurrá, edződhettünk a sok Bollywood filmmel!) és este 20 órakor landoltunk Delhiben. Itt egy hosszú éjszaka várt ránk, ugyanis Kathmanduba csak reggel 7.30-kor repülhettünk tovább.

Már Kathmandu repterén landolva visszarepültünk kicsit az időben. Ősrégi busszal vittek minket az egyetlen terminálba, ami inkább a miklósi vasútállomásra emlékeztetett 🙂 Ennek ellenére minden gyorsan és gond nélkül zajlott. Megkaptuk a 15 napos vízumot 2 hétre  25 dollárért (mindenféle számítógépes segítség nélkül, csupán csapatmunkaként: az első ember szedte a pénzt, a következő ragasztotta a vízumot, a másik kiszámolta és beleírta a lejárat dátumát és az utolsó leellenőrizte az egészet – mind a négyen egy asztalnál ülve).

Mivel az ilyen érkezési káoszokat és a csaló reptéri taxisokat már jól ismerjük, így az első szállásunkat már itthonról lefoglaltuk. Az Annapurna Guest House-t választottam, akik megígérték, hogy elénk jönnek a reptérre. Vártak is ránk és már indultunk is be Kathmandu belvárosába, amit Thamel-nek hívnak. Meleg volt, mindenhol szemét, idegen szagok uralkodtak (főképp szmog) és a szüntelen dudálás sem szakadt meg. Így fáradtan először megrettentünk az első benyomásoktól.

Kedvesen fogadtak minket és a szobánkba érve fel is lélegeztünk. (http://www.annapurnaguesthouse.com/ – tudjuk ajánlani, tényleg olyan régi bútorok vannak mint a képeken, de ez Nepálban normális. Lényeg, hogy tiszta, és nem is olyan hangos,  mint a Thamel közepén.)

Felfrissítettük magunkat és délben új erővel indultunk neki Kathmandunak. Célunk ugye az volt, hogy megszervezzük a további utunkat. Először a szálláson, majd rafting irodákban és 1-2 utazás szervező irodában kérdezgettünk. A Thamel csak ilyen irodákból és ruhásboltokból áll, szóval van elég választék. 16 órára sikerült mindent elintézni. A Himalayan Trailfinder (http://www.trekkingtrails.com/index.php) az ACME és a Red Planet Hostelek mellett egy kis zsákutcában tudták a legjobb tippeket és a legolcsóbb ajánlatot adni. Így foglaltunk 60 dollárért 2 napos rafting túrát a Trisuli folyón, aztán 3 nap (2 éj) a Chitwan Nemzeti Parkban 80 dollárért, egy repülöjegyet Pokharából Jomsomba (80 dollár) és egy éjszaka szállás Pokharában (15 dollár) az annyit tett, mint 170 Euro fejenként. (Végig teljes ellátás és utazási költség benne foglaltatott). Úgy döntöttünk nem veszünk részt szervezett hegyi túrán, nem fogadunk sem vezetőt sem hordárt, hanem magunk vágunk neki egy hétre a hegyeknek, hisz egy elég „könnyű“ szakaszt választottunk ki célként. Egyébként fejenként napi 30 dollárt kell számolni guide-dal (nepáli hegyi vezető), amiben benne van a szállás és az ellátás is.

Na majd meglátjuk… minden esetre a gyomrunk már majd kilyukadt az éhségtől, így kerestünk valami éttermet. A gond csak az volt, hogy a Thamel ugye teli van turistákkal, így szinte csak nyugatias bárok és éttermek vannak. Majd fél óránkba telt mire találtunk egy kis nepáli éttermet.

1. számú szabály: ha nem akarsz Nepálban ill. Indiában semmilyen gyomorproblémát, ne egyél húst.

Így aztán elkezdődött 3 hetes vegetáriánus életünk és zöldséglevest, zöldséges sült rizst meg egy thalit rendeltünk.

Thali - rizspehely meg sok zöldség - legtöbbször nagyon erős

Ne felejtsük el, a hinduk többsége vegetáriánus, tehát a népesség nagy része eleve nem eszik húst. Hűtőszekrény az luxusnak számit és azt a kevés húst amit árulnak, azt is a melegen lepik az utcán a legyek. Természetesen sok szálláson – főként szállodában –  van hűtő és friss hús, vagy a hegyi szállásokon frissen vágják le a tyúkot. Szóval döntse el mindenki maga, hogy hol, milyen és mennyi húst akar enni.

De senki ne aggódjon, az étlapon mindig van bőven választék vegetáriánus ételekből, soha sem kell ugyanazt enni napokig.

Vacsora után még kicsit nézelődtünk és vásárolgattunk a Thamelban. Nagyon sok bolt van, ami túrázóknak kínál felszerelést – a hálózsáktól a kulacson át a túrabakancsig minden van. Természetesen minden hamisított, de elég itt megvenni, nem kell sok mindent drága pénzért Európaban megvenni. Mi vettünk 1 pár vándorbotot – majd elfelezzük 🙂 és 1-1 pár kiránduló szandált. (Aki ismer tudja, hogy ez sehogy se passzol a ruhatáramba, de a melegben nagyobb távolságokra ennél kényelmesebb lábravaló nincsen.  S mivel mi nem buszos turisták vagyunk, akiket a látnivaló előtt tesznek le és az utcán heverő bokáig érő szemétben nem akartam mezítlábas szandálban tipegni – ami Indiában aztán inkább lábszárközépig érő volt,  így még arra is vetemedtem, hogy zoknit vettem fel hozzá. Ezt most azért mesélem, mert 3 hét alatt csak 3 magyar turistával találkoztunk, mégpedig Indiában a Taj Mahal-nál, akik nem tudván, hogy értem mit beszélnek, kb. 3 percet áldoztak drága idejükből arra, hogy szétröhögjék magukat a zoknis-szandálos-túlélő szerkómon.)

Este 8-kor hulla fáradtan estünk az ágyba.

Utcai látkép: a tehén a szent állat a szemét közt

Ein Kommentar bei „1. nap – Namasté Kathmandu“

  1. Szia,
    azt szeretném megkérdezni, hogy mit jelent az kb., hogy hálózsákot, ilyesmiket olcsóbban lehet kinn megvenni? Konkrétan a hálózsák érdekelne: jóval olcsóbb, de nem olyan jó minőségű?
    Vagy az a biztos, ha itthon vesz az ember olyat, amit megnézhet előre, hogy milyen, és még garancia is van (és később is használható)? Mi két hét múlva megyünk ki, és nem tudjuk, hogy milyen hidegre kell számítani az Annapurna túrán, azaz hogy mennyire komoly zsákot kellene vinni vagy venni.
    Köszi!

Schreibe einen Kommentar