Auuu, mindenünk fáj! Az emeletes ágyakban nincs matrac, hanem csak egyszerűen egy deszkalapon – rajta egy vászonréteg és a lepedő – fekszik az ember – pontosabban próbál egy pozíciót találni, ami nem fáj. 🙂 (Azért annyira nem volt rossz, de kényelmes sem, főleg nőként csak a háton fekvés marad.)
8 órakor már úton voltunk a vasútállomáshoz. Az volt a tervünk, hogy Suzhou-ba (Kína Velencéjenek is nevezik) megyünk, onnan tovább busszal Tongli-ba (kis falu sok csatornával). A jegyeket csak automatánál lehet venni – sajnos mi a főépületbe mentünk be először, itt meg csak kínaiul tudó automaták voltak. Aztán rájöttünk, hogy van egy másik épület is, és ott már tudtak az automaták angolul (55Y oda-vissza). Még ebben a nagyvárosban is be kellett a tartani a vasútállomási szabályokat: először egy hatalmas csarnokban gyülekeznek az utasok. 10 perccel indulás előtt jegyellenőrzés és kiengedés a peronra. A vonatban mindenkinek pontos ülőhelye volt. Az út kb. fél órát vett igénybe, 200 km/h volt a maximális sebesség.
Azt reméltük, a buszpályaudvarról tovább tudunk menni Tongli-ba, de mivel itt abszolút káosz uralkodott, fel kellett adnunk ezt a tervet. Az idő is esőre állt, így Suzhou-ban maradtunk.
Egy kínai szólás szerint az égi paradicsomnak a földön Sozhou a mása. Először betértünk egy étterembe enni, utána elindultunk az első (a leghíresebb) kertbe, Az alkalmatlan hivatalnok kertjébe. Nagyon szépen kiépített az egész terület, sok hidacska, kertecske, fácska, bokrocska, épületecske, és számtalan Koi-halacskát lehetett látni a tavakban. A harmóniát megint csak a hangosbeszélő hangereje zavarta.
Ezután átmentünk az Oroszlán liget nevű kertbe, amit akár ki is hagyhattunk volna, mert ez 30Y-ba (az első 70Y-ba) került, és mivel ez volt az olcsóbb, ide szállították a legtöbb kínai turistát. Szó szerint egymás lábát taposták az emberek. Rögtön egy tetőn lévő teaházba menekültünk, abban a reményben, hogy ott fönn nincsenek olyan sokan. Így is volt – de így sem lehetett föntről fényképezni, mert csak emberek lettek volna rajta. Megérte azonban, mert ismeretséget kötöttünk egy madárral, aki Ni hao-val üdvözölt minket.
Ezután, a Selyem Múzeumba tértünk be. A régi selyemutak leírásán kívül itt tényleg tartottak rendes selyemhernyókat. Megfoghattuk és hallgathattuk a csámcsogásukat, ahogy a leveleket ették. A teremőr ajándékozott nekünk egy még teli selyemgubót (hernyóval benne), meg egy már üreset.
Venni nem volt időnk semmit, mert rohantunk az Északi Pagodához (fél óra múlva zárt). A szűk lépcsőn felküzdöttük magunkat a tetejéig (szó szerint könyökkel tolakodtak az emberek), s a kilátás megérte! Itt lehetett ember nagyságú füstölőket kapni és meggyújtani. A hátsó kertben egyedül lehettünk néhány vízben úszó teknőssel (ide már nem vezették a csoportokat).
Vonatindulás előtt a „dumpling néni“ elnevezésű kínai gyorsétteremben ettünk.
Az állomáson egy fiatal nő szólított le minket. Amway-ügynök volt, és szerette volna, ha elfogadjuk a telefonszámát és felhívjuk, ill. el akarta kérni a Skype/MSN elérhetőségünket… Hogy ugyan miért??? … De tiszteltem benne a merészségét.
A vonatunk 21 órakor érkezett vissza Shanghai-ba, ahol még néhány esti képet készítettünk, mielőtt holtfáradtan beestünk a megérdemelt puha franciaágyunkba.
