Xian-ban megváltoztattuk az eredeti útitervünket: beiktattuk Huang Shan-hegyét, ugyanis több utazótól is hallottuk, hogy nem szabad kihagyni. Ezért foglaltunk repülőjegyet Shanghai-ból Tunxi-ba (Huangshan city-nek is hívják).
De az utolsó reggelünkön még megnéztük Shanghai óvárosát. Itt megpróbáltunk végre valami papírboltszerűt találni, hogy naplót tudjunk írni. Már napok óta nem találunk semmi ilyen boltot. Míg végül egy idősebb úr szólított meg minket angolul, hogy segíthet-e, és egy eldugott helyre, a helybéliek bevásárló utcájába küldött. Aranyos volt, látszott rajta, hogy örül annak, hogy beszélhet angolul és büszke is volt nagyon rá.
14 órakor indult a gépünk ezúttal a másik, a Hongqiao reptérről. Amit az új metróval közvetlen el lehet érni.
A klíma valahogy nem működött a repülőn, végigizzadtuk az 1 órát. Tudtuk, hogy Tunxi repteréről csak taxival lehet bejutni a nem messze lévő belvárosba, így épp be akartunk szállni. Egy kedves fiatal nő megszólított minket, hogy hová megyünk, mert ő elvinne minket, a Taxi nagyon drága. Mondtuk neki, hogy Huang Shan-ban a vasútállomás mellett foglaltunk egy hostelt, még a térképen is mutattuk neki (a Lonely Planetben). Bólogatott, nevetett. Jött érte a barátja, így mindhárman beszálltunk az autóba. Egész idő alatt próbált mindenfélét mesélni nekünk – de az angolja nagyon be volt rozsdásodva. Mi meséltük, mit szeretnénk megnézni a környéken, ő meg mondta, hogy szép-e vagy sem. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy egy autópályadíj fizetős kapuhoz értünk. Még egyszer mondtam, hogy mi Tunxi városba a pályaudvar mellé akarunk menni. Hát ekkor fogták föl, hogy nem rögtön a 60 km-re lévő Huang Shan hegy melletti egyik településre akarunk menni, hanem a Huang Shan városban akarunk maradni. Szóval visszafordultunk. Nem értették, miért nem a hegy mellé megyünk szállásra, pedig mi mondtuk, hogy ott drága. Tunxi-ból jobban megéri napi kirándulásokat tenni a hegyhez. Megköszöntük a fuvart és elbúcsúztunk. De ez tényleg nagyon jó példa arra, hogy a kínaiak alapjába véve nagyon segítőkészek, de csak az mer segíteni, aki pár szót tud angolul. A többiek menekülnek, mert félnek mutogatással megértetni magukat. Ja, és ennek a nőnek is az egyik fivére Berlinben él. Szinte minden embernek, akivel szóba elegyedtünk, él valaki rokona Európában.
Ezúttal magunk próbáltuk meg a szerencsénket és 2 nappal előre megvettük a Guilin-ba szóló softsleeper-vonatjegyünket. Sőt még a falon lógó menetrendről is sikerült megtudnunk, hogy mikor fogunk oda megérkezni….. 22 órakor indulás – 1630-kor érkezés. Úristen! Kíváncsi leszek, hogy bírjuk majd?
A 12-es számú helyi busszal bementünk a városközpontba és sétálgattunk a régi házak között.
Itt egy kétszintes előkelőbb éttermet találtunk. Minden ételből minta volt elhelyezve egy számmal a pultra, ami mögött a szakácsok frissen főztek, és csak a számot kellett a megrendelőlapra felírni.
Előfizettünk a másnapi buszra, ami reggel 6 órai indulással visz majd minket a Huang Shan hegy melletti egyik faluba. Innen akarunk majd feljutni a tetejére.
