Mint mindig, ezen a napon is már reggel 6-kor ébren voltunk és elkezdtünk készülődni a kirándulásunkra. Kifizettük a szobát: 60Y, és indulás előtt még tésztalevessel és palacsintával erősítettük magunkat. Reggeli közben láttuk azt a párt, – úgy látszik valahogy mégis egy másik szállodában aludtak – jöttek vissza a miénkbe, mindkettőjük a szégyentől lehajtott fejjel.
Indulás Ping’An-ba – az útikönyv szerint 4-5 óra gyalogút a rizsföldeken keresztül. Szép, keskeny ösvényen haladtunk, alig találkoztunk turistákkal, tulajdonképpen ezen mennek a parasztok a földjeikre. Mindannyian barátságosan üdvözöltek minket, és mutatták a helyes irányt, ha az ösvények keresztezték egymást (tábla az egyetlen egy sem volt útközben). Láttunk kígyókat úszni a vízben (kb. 1 – 1,5 m hosszúak).
Zhonglu falujához érve nehezebb lett a dolog, itt több irányba is lehetett menni a falunál. Egy fiatalember, aki lustán körülöttünk sétálgatott, 5Y-t akart azért, hogy a helyes irányba mutasson. Hát persze, még mit nem! Mi kedvesen kérdeztük, hogy merre, mi az, hogy ezért fizessünk?!?! A hölgy az élelmiszer-boltocskából ránk kiáltott, hogy vegyünk vizet. Mosolyogva mutattunk a teás-üvegünkre, csóváltuk a fejünket és megköszöntük. Erre kinevetett minket és a hanglejtésből ítélve elkezdett szidni minket. Hová kerültünk? Hol vannak az előbbi kedves emberek? Egyszerűen mindig csak lefelé mentünk tovább, már a falu alján voltunk. Itt aztán végre mégiscsak kedvesen a helyes útra irányítottak minket. Látszik, hogy ez a falu túl messze van, ide alig jutnak el a turisták. Azonban az itteni emberek is szeretnének részesülni abból a „jólétből“, amit a turisták pénze a többi itteni falunak juttat.
A következő 2 km-re kíséretet kaptunk, egy mosolygós idős pár (tuti 70 fölött) jött felváltva vagy előttünk, vagy mögöttünk. Alig tudtunk velük lépést tartani hegynek felfelé! Egyszer csak azonban megérkeztek a földjükhöz, levették a cipőjüket és munkához láttak.
De ekkor már nem voltunk messze Ping An-tól. Egy ausztrál pár jött velünk szembe, mondták, hogy 10 perc múlva a kilátópontnál leszünk Ping An fölött. Készüljünk fel, mert gyönyörű látvány lesz. Hát az első, amit láttunk, az erdőirtás volt, aztán az autóút-építés… Na és aztán a kilátás sem hasonlítható össze Dazhai-jal. Ez itt inkább egyoldalú és egyszerűbb látvány. A faluba leérve láttuk, hogy igazat írtak az interneten: Ping An elég turisztikai, sok szálló, bolt, étterem, és még több ember. De nem csoda, hiszen a turistabuszok mind itt állnak meg. Örültünk, hogy Dazhai mellett döntöttünk.
Ebédre tésztalevest vettünk és a papíredényből szürcsöltük, miközben a buszparkolóban a minibuszunkra vártunk, hogy lejussunk vissza Longshengbe. 1,5 óra múlva lenn is voltunk, itt meg ugye megint átszálltunk egy express-buszba Guilinba. (Vigyázni kell ám, mert kiabálnak a hostessek, hogy “Guilin, Guilin”, meg integetnek, de azok a normális buszok, melyek mindenhol megállnak. Be kell menni a buszmegálló épületébe és ott jegyet venni).
Kb. 1630-kor meg is érkeztünk Guilinba. Rögtön meg is vettük a jegyünket 1830-ra Yangshuo-ba, hogy legyen még elég időnk elhozni a hátizsákunkat a hostelből, meg enni valamit.
A buszozás Yangshuoba (1,5 óra) élménydús volt, mivel legelőre kaptuk a jegyünket, így a páholyból láthattuk, hogy mi is zajlik az utakon, és hogyan vezetnek a kínai sofőrök. Úgy mondanám, hogy a vezetés Kína útjain megegyezik – európai szemmel – az öngyilkossággal. Főleg meg ekkor sötétedéskor – az éjszakára nem is merek gondolni. A 2 sávos utakat természetesen minimum 3 sávosként kell használni, és semmibe kell venni, ha jön valami szembe. Ugyanis a legfontosabb: a dudálás. Aki hamarabb, hangosabban és hosszabban dudál, az nyeri az elsőbbséget. Azok a sofőrök pedig, akik különleges üvöltő dudákat építenek be – azok aztán a valakik! Nekünk utasoknak ugyan kevésbé jó, mikor percenként beszakad a dobhártyánk. Akárhányszor elhaladunk egy biciklis vagy motoros mellett – dudálni kell! De mondjuk többszöri megfigyelés után, igazat kell adnom ennek a szokásnak, ugyanis nagyon sok biciklis életét megunva (vagy részegen) minden körültekintés nélkül hirtelen az út közepe felé kormányoz, mintha egyedül lenne az úton. Természetesen spórolni kell a világítással is, félő, hogy a szembejövő időben meglát minket. A világítása szinte csak az új autóknak van felkapcsolva – azoknak meg aztán rögtön a ködfény is meg a távolsági is.
Néhány buszozás után meg voltunk arról győződve, hogy a buszsofőröknek nincs jogosítványuk. Ugyan tudnak kormányozni, de a kuplungot, gázpedált és a váltókart nem tudják kezelni. Fékezésnél nem váltanak lejjebb a 3.-ba, hanem mennek tovább 5.-ben 50km/h-nál… és így kezdenek aztán előzni is. Mivel aztán hülye helyzet az, ha nem tudnak elhaladni a másik jármű mellett, így aztán dudálni kell – mintha a megelőzendő lenne az oka annak, hogy nem jutnak előbbre. Ha egyszer felkapcsoltak 5.-be, onnan aztán ki nem vették a váltót egész úton. Őrület! Megint csak ezt mondhatom.
Yangshuo egy turista-Mekka. Már kiszálláskor özönlenek felénk szállás és étterem ajánlatokkal. 7 perc gyaloglás után megérkeztünk a Senior Leader Youth Hostel-be. Csak ajánlani tudjuk – végre itt beszélt a személyzet normálisan angolul, és az épület a belvárosban van, de nem hangos helyen.
Azonnal belevetettük magunkat mi is a nyüzsgő éjszakai életbe, bejártuk a Weststreet-et és a környékét. Itt mindenféle, fajta souvenirt megkap az ember, méghozzá jó áron.
