Yanshuo környéke a két folyójáról (Yulong és Li) és a sok mészkőkúpról híres. Mountain-Bike-ot kölcsönöztünk (szerencsére nem normális bicikliket!) és elindultunk felfedezőútra.
De sajnos először rossz helyen kanyarodtunk le, és a már megtett 5 km után vissza kellett fordulnunk. További 4 km után megérkeztünk a Yulong folyóhoz, aminek a partja mentén indultunk meg észak-nyugat felé, hogy elérjük a napi kitűzött célunkat, a 600 éves sárkányhidat. A mészkőhegyek (inkább hegyes dombok) csodálatosak voltak, mind zölden benőve, és egyébként körös-körül mindenhol zöld földek voltak. Mint máshol, itt is példásan megművelve. Az út néha távolabb, néha közelebb vezetett a Yulong partjához. Jiuxián lett volna elvileg az utunk fele.
Már az eddigi utunk során is sok bambusz-hajó kikötő mellett haladtunk el, de ez volt itt a legnagyobb, itt végződött a köves út is. Innen a térkép alapján választhattunk, hogy a jobb vagy a bal parton folytatjuk az utat. Épp arra jött egy asszony biciklin, és mondta (kérdezés nélkül), hogy a jobb parti út az egyetlen út a hídhoz, még ha eleinte keskeny és rossz is. Hallgattunk rá, és a jobb oldalon mentünk tovább. Az út tényleg rossz volt: a falvakban sáron keresztül, máshol meg öklömnyi köveken haladtunk. Ezekben az órákban a hátsó felünk nem volt a legboldogabb testrészünk… Már pár méter után feltűnt nekünk, hogy egy nő követ minket biciklivel – mindig, amikor megálltunk fényképezni, ő is leugrott és elbújt egy bokor mögött. Rájöttünk, hogy ő is megkérdezett már minket (többek között), hogy akarunk-e bambusztutajozni, amikor Juixiánnal megnéztük a “kikötőt”.
További 1 óra után megérkeztünk a hídhoz. Az volt a tervünk, hogy akkor biciklistől lecsorgunk sodrás irányban egy bambusz-tutajon vissza félútig. Aha… de majdnem gutaütést kaptunk, amikor meghallottuk, hogy 300Y-t kérnek érte. (Könyörgöm, Shanghaiban 1,5 órát luxus-hajókáztunk, itt meg kb. 25 percig sodortatnánk magunkat egy tutajon – és 300Y az egy gyári munkás majd’ 2 havi keresete itt!) Erről már korábban azt hallottuk, hogy itt az egész környéket egy maffia tarja a kezében. Így visszafelé a nem olyan szép, de kényelmesebb főutat választottuk Baisha felől. Időközben a biciklin követő nő is megszólított minket, ő 250-től indított. Mentünk tovább, 500 m múlva már csak 200 volt, majd 1 km múlva 150. De ekkor már se kedvünk nem volt, se semmi, így inkább keményen lebicikliztük Yangshuoig a maradék 10 km-t. Most már azt is tudtuk, hogy miért küldtek minket arra az oldalra! Mert akkor a hülye turisták úgy kikészülnek azon az úton, hogy visszafelé majd akkor egy bambusztutajra ülnek.
Ez már megint kicsit felidegesített – állandóan ez a dilemma van: ajánlanak neked valamit kedvesen, tanácsot adnak, de soha sem lehet előre tudni, hogy most az igaz, vagy át akarnak verni, a pénzszerzés reményében.
Yangshuoba visszaérve beestünk az első étterembe. Itt meg aztán az első étel, amin megakadt a szemem, az a kutyahús volt – fújj, rosszul leszek, ha Seuszra, a saját kutyámra gondolok.
Délután minibusszal továbbmentünk a Xingping nevű faluba (igen, igazi faluról van szó!), ami a Li-folyó keleti partján, félúton Guilin és Yanshuo között fekszik. Idáig jönnek a turistahajók Guilinból, innen meg busszal vissza. De ezenkívül itt nyugalom volt. A szobánk a “This Old Place” Hostelben (80Y) ismét szálloda volt, gyönyörű kilátással a folyóra meg a hegyekre.
Mi mégsem itt, hanem a “Warm Café”-ban ettünk, a következő keresztutcácskában. Ismét csak egy kis étterem, látszott hogy nem rég nyitották. Evés közben rögtön rájöttünk arra is, hogy a felszolgáló fiú, az maga a tulajdonos és szakács is. Nem tudott angolul, de volt egy angolhoz hasonló étlapja. Mivel az étel isteni finom volt, sajnáltuk, hogy mi voltunk az egyedüli vendégek. A legszívesebben magunkkal hoztuk volna házi szakácsnak 🙂
