6 órára rendeltük a taxit a reptérre, és tényleg jött is, mégpedig egy női sofőrrel (100Y).
Az éjszaka elég nyugtalanul telt, sok kínai vendég volt és állandóan ajtócsapkodásra riadtunk fel. Így aztán, amikor 550-kor elhagytuk a szobánkat, elégtételként mi is jó erősen becsaptuk magunk után az ajtót.
Hongkong nem Kína. 1997 óta tartozik ugyan Kínához (addig a brit korona fennhatósága alatt állt), de különleges igazgatási területnek számít. Ami számunkra határátlépést jelent majd. És ha visszatérünk Kínába, akkor az újabb belépésnek számít, szóval ezt a vízumkérelemnél figyelembe kell venni. Úgy mondhatnánk, hogy amit Kína megtermel, azt Hongkongban adják el és itt kezelik a pénzt – amiből itt bőven van. Így itt is adják ki – szinte több designer shop van mint Párizsban.
Ezúttal pontosan, vagyis 8 órakor szálltunk fel Shenzhenben. A repülés közvetlenül Hongkongba sajnos sokkal drágább lett volna, ezért repültünk Shenzhenbe, a határvárosba. 9-kor már megvettük a jegyünket a transzferbuszba Hongkong Island célállomással. Minden utas, attól függően, hogy hol akar Hongkong-ban kiszállni, kap egy megkülönböztető színű matricát a mellkasára. Aztán mindenki beszáll egy buszba. 20 perces út után csomagostól újra ki kell szállni és bemenni egy hatalmas modern épületbe (mint egy reptér). Itt zajlott le az útlevél-ellenőrzés meg a határátlépés. Na ez érdekes volt! Nem akartak kiengedni Kínából, mert nem értette meg a nő, hogy miért hívtak engem korábban Nagy Krisztinának, most meg Krisztina Henningnek. Hívatta a főnökét, az meg 5 (mondhatom marha hosszú) percre eltűnt az útlevelemmel. Azt megértették, hogy férjnél vagyok, de furcsa volt nekik, hogy a születési névnél is fel volt tüntetve a keresztnév. Nem nagyon értettem, hogy ez miért gond… de lényeg, hogy aztán ők megértették és szabad volt kilépnem Kínából. Amikor mindennel végeztünk, kimentünk az épület másik oldalán, ott megint vártak ránk a buszok.
20 perc múlva már Hongkong Kowloon szívében egy mélygarázsban voltunk, ahol egyesek kiszálltak, mi meg egy másik buszba át, ami 15 perc múlva Hongkong Island Station-nél tett ki minket.
Itt először is megvettük az Octopus nevű chipkártyát, töltöttünk rá pénzt, ezzel minden tömegközlekedési eszközön fizethettünk, sőt nagyon sok boltban is. Tényleg praktikus.
Turistaként gyalog közlekedni Hongkong belvárosában először elég nehézkes – ugyanis nem utcákon gyalogol az ember, hanem metró állomásokon keresztül, alul- és felüljárókon, mozgólépcsőkön és plázákon keresztül – ez meg csak akkor könnyű, ha kiismeri magát az ember. Például, volt egy eset. Egyszerűen csak az utca másik oldalán lévő boltba akartunk átjutni. Az utcán nem volt zebra, nem lehetett átmenni, így 100 m helyett 1km-t gyalogoltunk az előbb leírt közlekedési pontokon keresztül, míg végre megérkeztünk. De végül is ez az, ami Hongkongot különlegessé teszi. Hiszen egy öltönyös üzletembernek egy percre sem kell kilépnie a tűző napra, szinte az egész utat az irodájáig (valamelyik felhőkarcolóban) klimatizáltan tudja megtenni. Én persze egyfolytában öltözhettem meg vetkőzhettem, mert a klíma tényleg hideg volt.
Elgyalogoltunk a következő villamosmegállóig, mert a szállodánkat (Hongkong Island Pacific – www.islandpacifichotel.com.hk) ezzel lehetett a legkönnyebben megközelíteni. Ezek a régi villamosok nagyon aranyosak, élvezet volt velük közlekedni. A luxus szobánk (50HKD/éj) a 19. emeleten volt, és oldalról ráláttunk a tengerre.
Dél lévén elindultunk ennivalót keresni. Egy csarnokban kötöttünk ki, ahol sok utcai konyha volt. Megállapítottuk, hogy az ételek árai 2-szer, sőt 3-szor drágábbak, mint máshol Kínában.
Ezután vásárolni indultunk – Jan már 3 hosszú hete erre a pillanatra várt – objektívet akart venni a fényképezőgépéhez. Azt mondják ugye, hogy Hongkongban minden ilyesmi elektronikai dolgot olcsóbban lehet venni. Hát nem igaz! Bejártunk mindenféle üzletet – elegánstól az utcai hátsóudvariig, sehol nem volt lényegesen olcsóbb semmi. Szóval 4 óra keresgélés után szomorúan le kellett mondani róla.
Minden este 20 órától zajlik a Fények Szimfóniája. Egy fény-show a szárazföldről a szigetre nézve. A felhőkarcolók szépen ki vannak világítva egész este. Ilyenkor még lézer fényekkel és zenével erősítik a hatást – de mi inkább csalódottak voltunk, azt a 3-4 fénycsíkot nem lehet show-nak nevezni.
Ami azonban tényleg romantikus volt, innen a Star Ferry-vel (a régi kompjárat a szárazföld és a sziget között) mentünk vissza Hongkong Island-re.
Egy kis mellékutcai pici étteremben ettünk (újságkivágások alapján pár évvel ezelőtt még Hongkong legjobbjai közé tartozott). Még ha az árak normálisak is voltak, a 3 hét után ez nekünk nagyon drágának tűnt …
