Hát softsleeper/első osztály ide vagy oda – reggelre csípések vannak a lábamon, mégpedig tuti bolha. Mégis valami teljesen más keltett fel ill. fosztott meg egész éjszaka a mély álmomtól: horkolás. Pedig jó márkás Hansaplast füldugóim voltak, mégsem volt elég a tipikus kínai horkolás ellen! Olyan, mintha a horkolás is valami nemzeti hagyomány lenne, amit mindenki szorgalmasan ápol és művel. Még soha életemben nem hallottam ilyen intenzíven mint Kínában – a velőmig hatolt. Mert nem úgy csinálják ám, mint az európai férfiak, nem, ők még akkor is horkolnak, amikor a hasukon vagy az oldalukon fekszenek, ilyet meg aztán még tényleg nem pipáltam. Shanghaiban például aludt egy a szobánkban, ott már a füldugóról is letettem, inkább Guns n’ Rosest bömböltettem az mp3 lejátszómon – és még mindig hallottam!!! Természetesen nem volt ritka, hogy a hostelekben a szomszéd szobából is úgy hallatszott át, mintha velünk aludt volna egy ágyban.
A „Harmony Hostel“-t Pingyao-ban már Datongból lefoglaltunk, így “Mr. Kristina” feliratú lappal vártak minket az állomáson reggel 7 órakor, és vittek minket motoros riksával a Hostelbe.
Hűvös volt még, de a felkelő nap fényében szép volt keresztülmenni a városfalon majd az egyébként autók elöl lezárt óvároson. Szerencsére rögtön beköltözhetünk a szobánkba (130/éj), így 2 nap után végre tusolhatunk és alszunk még egy kört – hál’ ég horkolás nélkül.
Aztán sétáltunk az óvárosban és megcsodáltuk a szép régi épületeket és belső kertjeiket. A legtöbb épület természetesen időközben, a turisták ellátására szolgál – boltok, étkezdék, szállások stb. Itt végre nincs szmog, és mivel autók sem járnak kicsit nyugodtabb is körülöttünk minden. A városnak ugyan 450 ezer lakosa van, de ebből itt a belvárosban semmit nem vettünk észre, olyan volt mintha falun lettünk volna.
Már ezután a pár nap után átállt az agyunk a Yuan-ra. Minden, ami 20Y-nál többe kerül, azt drágának számít. Már nem számolunk át semmit Euróba, hanem megpróbáljuk megsaccolni, mennyit fizetne egy kínai valamiért. Természetesen külföldiként (=turista) mindenhol ránk- ill. utánunk kiabálnak; próbálják a portékaikra irányítani figyelmünket és eladni bármit – még olyan dolgokat is amit, logikus hogy nem tudnánk hazavinni. Egy idő után természetesen már nehéz mindig csak mosolyogva megrázni a fejünket. Próbáljuk egyértelműen “NO”-val jelezni, hogy nincs szándékunkban bármit is venni (Marokkóban ebből értettek, nem is próbálkoztak tovább). De itt ez nem jelentett semmit. Olvastam a “China-Knigge” (Kínai protokoll és etikett) című könyvben, hogy a kínaiak nem mondanak nemet, ugyanis ez illetlen lenne. Ők csak azt mondják, hogy majd átgondolják a dolgot. Valószínűleg ezért nem értik meg, ha mi NEM-et mondunk. Azt hiszik nem gondoljuk komolyan. Így aztán Pingyao belvárosában egy idő után felhagytunk bármiféle visszajelzéssel, és csak nézelődtünk. Persze, ha vásárolni akartunk, akkor természetesen először alkudtunk. A tapasztalat azt mutatta, hogy legalább a felére, drágább dolgoknál akár az ötöd részére is le lehet (KELL) alkudni az árat.
Sétálás közben figyelni kell az embernek arra, hogy ne lépjen bele egyik-másik friss köpésbe. Itt a köpködés az egy teljesen természetes – sőt tanácsos, egészséges dolog. Ennek megfelelően hagyományosan zajlik: először is elkezdik nagyon mélyről gyűjteni a váladékot, felgargalizálják a torkon és nagy cuppanással kiköpik. Egyszer nem elég! A reggeli tisztítás minimum 2-3 alkalommal kell, hogy megismétlődjön. Minél groteszkebb hangot adnak ki közben, annál hatásosabb. 🙂 Ja, és minél közelebb sikerül köpni valaki lábához (az utcán, a boltban vagy a buszon – teljesen mindegy hol van az ember), annál jólesőbb érzés… valószínűleg. Mint mondtam, legtöbbször reggel zajlott ez a garattisztítás – és minden jel szerint úgy reggel 545 és 630 között a legfelemelőbb érzés – mert elég gyakran sikerült ezzel ébreszteniük minket…
Délutánra unalmas lett a sétálgatás, így 2 biciklit béreltünk és elindultunk a 7 km-re lévő Suanglin (buddhista) templomhoz. A körülmények ehhez nem voltak teljesen optimálisak: még ha eltekintünk is az erős szembeszéltől, a poros főúton mellettünk percenként eldöngető feketeszenet szállító kamionokat nem lehetett teljesen semmibe venni. Szerencsére vittem szájvédőt, mégsem hinnétek el, hogy nézett ki a törölköző este arcmosás után. Pedig ezek a körülmények teljesen mindennaposak és normálisak Kínában – biciklisek, kismotorosok és motorosok (utóbbiak természetesen mind sisak nélkül, és legtöbbször az egész család; szóval ketten-hárman egy motoron) vezetnek ilyen körülmények között.
A templom nem volt restaurálva, az eredeti színét már rég elvesztette és mindent a por fedett be. De épp emiatt volt érdekes látni, hogy is néz ki valami, amit a turisztikai minisztérium még nem nagyobbított meg és nem polírozott ki. A másik előnye természetesen az volt, hogy itt végre egyedüli látogatók voltunk.
Visszafelé a városban egy házba tértünk be, aminek a falán egy “Lábmasszázs” reklám lógott. Mivel a ház nem teljesen a belváros közepén volt, úgy gondoltunk itt próbálunk szerencsét. Mint mindig kézzel és lábbal magyarázva megegyeztünk 30 perc láb és 15 perc hátmasszázsban 40Y-ért. Minden szolgáltatás jó volt. De ami igazán megérte, az a bepillantás az életükbe!
Amikor megérkeztünk, akkor csak az anyuka volt otthon, így hívta rögtön mobilon (szinte mindenkinek van mobilja!!!) a lányt, hogy mindkettőnket egyszerre tudjanak kezelni. Az utcáról rögtön ide a “nappaliba” lépett be az ember. Ebben a helyiségben zajlott le az egész életük, itt volt a mosdó (csap tállal), a tv, az ágy, az étkezőasztal – és természetesen a masszázsszalon is. Hátul a belső udvarban szobákat adtak ki kínai turistáknak. Az emberek az utcáról gyakran integettek be, mire az apuka párszor kiment csevegni. Nem voltak szegények, se jómódúak, abszolút átlag. A másik lány az egyik fotelben ült és épp a kisbabáját szoptatta. Majd forró vízzel itatta. (A kínaiak állandóan forró vizet, vagy teát isznak – egész nap).
Azt kell tudni, hogy a kisbabák/gyerekek nem viselnek Kínában pelenkát (kivéve Pekingben vagy Shanghai elegánsabb környékein), Pamperst meg aztán végképp nem. Mackó alsót vagy pizsamaalsót hordanak, ami a lábuk között teljesen fel/ki van vágva. Így aztán a gyerek bárhol és bármikor leguggolhat és szabadon pisilhet mindenféle öltözködési cécó nélkül, vagy hogy bármilye is nedves legyen. Ennek a neveltetésnek az első lépését itt tanultuk meg: egyszer csak elkezdett a baba pisilni, erre az anyuka kitartotta maga elé – hogy a szoba közepére folyt minden (feltörölni minek, a melegben úgyis felszárad). Közben “SSSSSSS” hangot adott ki. Majd megint az ölébe ültette a gyereket és letörölte a maradék nedvességet a nadrágjába. Így aztán a gyerek megtanulja, hogyha “SSSSSS”-t mondanak neki, akkor pisilni kell neki. Szóval a gyerekek bármikor bárhova pisilhetnek, mindegy, hogy épp egy bolt bejárata előtt vannak, vagy a buszon (itt, mondjuk azért van egy feltörlő rongy – de ha épp nincs idő használni, akkor a következő utas közvetlenül a tócsa közepébe rakja le a csomagját – nem számít). De azért a szülők ügyelnek arra, hogy mielőtt felszállnak egy tömegközlekedési eszközre, akkor előtte vagy egy fa tövébe vagy egy szemetesvödör fölé tartják a gyereket és közben az ismert “SSSSS” hangot adják ki. Hogy mi a helyzet a nagyobb dolgokkal? …. ugyanez…de azért kedves látni szülőket, akik a gyerek után egy lapáttal csak eltávolítják az utca közepére esett dolgot. A helyzet akkor válik bonyolulttá, ha a babának a városi busz kellős közepén, az anyuka ölében jut eszébe elkezdeni nyomni….
Így ismertük meg végre a valódi Kínát – vagyis vidéken.
