Az első éjszaka Pingyaoban jól kipihentünk magunkat, mégis másnapra csak városnézés és vásárlás – és természetesen finom evészet állt a programban. Az igazság az, hogy sajnos itt ragadtunk, várnunk kellett a vonatjegyeinkre. Ugyanis nem olyan egyszerű ilyen kis városból, mint Pingyao (még egyszer emlékeztetésként: 450 ezer lakos) softsleeper jegyet Xian-ba kapni, így rá voltunk utalva a Hostel-néninkre, aki megígérte, hogy szerez nekünk, … de csak másnapra. (mert hát ugye neki jobb, ha 2 éjszakára maradunk nála). Így aztán 1 nappal többet voltunk kénytelek Pingyao-ban tölteni.
Egy kis étkezdében ettünk hideg, lángos ízű puffancsot. A néni még ingyen levest is szolgált fel nekünk: víz reszelt tésztával – abszolút semmi íze nem volt neki.
Délelőtt megint felkerestük az előző nap felfedezett aranyos teaboltunkat. Mivel a Ginseng teát már próbáltuk, ma jázmin volt soron. (mihelyst kiissza az ember a csészéből, azonnal újra töltenek, a vendég soha nem kaphat keveset – ez nekünk furcsa, mert nekünk európaiaknak az az illetlenség, ha valamit otthagyunk, és nem fogyasztjuk el – csiki-csuki állapot). A tulajdonosnő nagyon kedves volt (semmi esetre sem tolakodó vagy rámenős) és mindig beszélgetett velünk kicsit angolul. Mesélte, hogy 10 éve van neki ez a teaboltja, és ez évben költözött ebbe a nagyobb helyiségbe. 2000Y-ba kerül a bérleti-díj egy hónapra, mert 10 évre előre kifizette ugyanis így olcsóbb volt. Van egy 7 éves lányuk, aki azonban vidéken él a nagyszülőkkel. Ő és a férje a hét minden napján reggel 6-tól este 10-ig dolgoznak. A lányukat csak a szünidőben látják. Kérdeztem, hogy van-e szabadságuk? Mosolygott (kedvesen kinevetett), arra nincs idejük. Nagyon boldognak vallja magát, mert olyan munkája van, amit szeret, és ebből meg tudnak élni. Ő is megcsodálta az óránkat – mint nagyon sokan mások is. Mondta, hogy itt nagyon kevesen hordanak órát – habár manapság már nem olyan feltűnő, hisz a mobiltelefonokon van óra.
Már első naptól kezdve feltűnt nekünk, hogy a kínaiak mindenféle színű és fajta italtárolókkal járkálnak (a legtöbbjük úgy néz ki, mint egy cumisüveg, mások, meg mint egy műanyag termoszkanna). Ezek mindig vagy forró vízzel, vagy teával (belerakják reggel a teafüvet, és napjában többször öntenek hozzá vizet) vannak töltve. Forró vizet bárhol kap az ember ingyen (állomás, reptér, bolt, vonat, éttermek = mindenhol). Így aztán mi is vettünk egy műanyag “kannát” (25Y) és természetesen jázmin teát hozzá, ami aztán mindig velünk volt és víz helyett mi is teát ittunk. Az éttermekben sem rendelnek italt, hanem egyszerűen forró vizet kérnek és a saját kannájukból isznak – vagy az étterem ingyen teát szolgál fel.
Ebédre egy pingyaoi különlegességet – tésztacsöveket ettünk, amit chiliszószba mártogattunk.
Délutánra teljes masszázst rendeltünk a szobánkba (egész testre). A két nő pontosan is érkezett, mi lefeküdtünk a nagy faltól-falig ágyunkra és ők fentről lefelé haladva elkezdtek masszírozni minket. Nagyon hamar kiderült azonban, hogy az egyikőjük tényleg tudja is, hogy mit csinál, és professzionális módon nyomkod meg pontokat, nyújt meg izmokat stb. De az enyém az csak nyomkurászott rendszer nélkül. Eléggé elkeseredtem az 1 óra végére, és amikor mentem fizetni a hostel-nénihez, elmondtam neki, hogy ez így nem volt ok, hogy az egyik nem is rendesen masszírozott. Megkérdezte, melyik volt jó és melyik nem? „Ó igen, persze, hát ő hivatásos tanult masszőr, a másik meg nem.“ – hangzott válaszként. Na ekkor már tudtam, hogy ilyen arrogáns válasz után teljesen felesleges bármit is tovább feszegetni és kifizettem a fejenként 60Y-t. DE, ha a hülye vonatjegyünk végre a kezünkben lett volna, akkor biztos megmondtam volna neki, hogy ne hirdessen itt szuper masszázst, ha a végén bármilyen jött-ment asszony lesz iderendelve. DE, mivel még mindig nem adta ide a jegyeinket, és csak hitegetett, hogy „igen meglesznek, nem gond“, addig sajnos nem mertem balhét csapni. GYŰLÖLÖM ha függök bárkitől is.
Este a hostel előtt ültünk és olvasgattunk, amikor egy gyümölcsárus jött 3 kerekű biciklivel. Volt nála friss banán, körte, alma. Mutattam neki, hogy 2 banánt kérek – erre 7 banánt nyújtott felém. Mutattam neki még egyszer lassan – hüvelykujj és mutató ujjakat felmutatva, hogy 2-t kérünk – erre zavartan néz rám és bólogat. Ekkor egy lány a hostelből jött segítségünkre: hüvelyk és mutatóujjak fel = 7. A 2-t, azt a mutató és a középső ujjakkal mutatják (mint a „peace“-t). Teljesen más a szám-mutatási rendszerük, de legalább most már ezt is megtanultuk – ami nagyon nagy segítség volt a további útra.
Egyébként nagyon sokféle és fajta gyümölcs van Kínában – főleg a görögdinnye, a cseresznye, meg a művészien kivágott ananászoktól futott össze a nyál a számban. De a legkedvesebb a főtt kukorica volt (csövön, úgy, mint otthon!!) – minden utcasarkon lehetett kapni és nehéz volt ellenállni az illatának.
A nap fénypontja az esti színházlátogatás volt. A kedves teás hölgyünk mesélt nekünk a helyi színházról, ahol esténként zenés darabot adnak elő Pingyao történetéről. Elkísért minket a színházba, megmutogatott mindent és vett nekünk két jegyet – kedvezményesen, helyi lakos engedménnyel. Ugyan nem értettük meg miről is szólt a darab, de szép volt, ahogy táncoltak meg énekeltek. Vicces volt, ahogy a kínai nézők szórakoztak a darabon. Mindegyik égett a vágytól, őket vonják be a darabba, hívják a színpadra, még ha nevetségessé is tették magukat.
A kedvenc éttermünkben vacsoráztunk – alig 5 asztal, a tulajdonos hölgy=felszolgáló mindig nagyon kedves volt – és az ételek – álom. Hideg gyümölcsleves volt, panírozott bab meg más finomságok.
Jan-nak időközben számos púp van a fején – az ajtókeretek egyszerűen nem hozzá vannak méretezve. (egyébként a metrón is vicces volt Pekingben, hogy mindig átláttunk mindenki feje fölött, és a kapaszkodók nekünk inkább vállmagasságban voltak) Ja és akkor még ugye ott vannak a gonosz szellemek: őket úgy lehet a szobából/házból kirekeszteni, hogy magas (legalább 20 centis) küszöböt építenek, merthogy a szellemeknek nincs térdük, így nem tudnak átlépni a magas küszöbön. Szóval, ha Jan egy ajtón, mint például a mi szobánk ajtaja, átmegy, akkor egyszerre kell felemelnie a térdét és lehajtania a fejét… és a franc se gondol mindig erre a bonyolult tornagyakorlatra…..
És még mindig várunk a vonatjegyeinkre, mindig csak későbbel biztatnak…
