Ó, csoda történt, reggel végre megkaptuk a vonatjegyeinket! Méghozzá beszerzési felár nélkül. Lehet, hogy mégis csak a rossz masszázs miatt nem került semmibe…??? Ugyanis a hostelek mindig úgy 30Y-at kértek a jegyek beszerzéséért. Mindenesetre megfogadtuk, hogy soha többet (na ok, ez volt a 2. alkalom) nem kérünk meg hostelt, hanem inkább magunk vesszük a kezünkbe a dolgot. Ettől függetlenül az volt a kérdés, hogy ugyan mit is csinálunk este 11 óráig, vonatindulásig? Hát természetesen ugyanazt, mint az előző 2 napon: Pingyao-ban sétálni és az életet az utcákon figyelni.
A nap fénypontja az ebéd volt. A kedvenc éttermünkben “Lótusgyökeret édes-savanyú mártásban” rendeltünk, és utólag is visszagondolva, ez volt a legeslegfinomabb (szorosan követve a panírozott sült banánnal, meg a macskahalas egytálétellel, meg a pirított tofu zöldbabbal…meg a, meg a… minden isteni finom volt)!
Ezenkívül megállapítottuk, hogy nem csak a nagyvárosban, hanem itt falun is szokás a fiatal párok körében, hogy a fiú viszi a lány kistáskáját/válltáskáját. Úgy látszik a mai fiatal fiúk így mutatják ki a tiszteletüket.
De a legaranyosabb az volt, hogy a szerelmespárok mindketten egyforma pólót viselnek – szóval már kilométerekről látszik, hogy összetartoznak… és a rózsaszín pólóing épp nagyon divatos volt. Egyébként nem láttunk ölelkező vagy csókolózó párt. Ugyan fogják egymás kezét, vagy egy rövid ölelés, de a nyilvánosság előtt nem mutatnak több gyengédséget.
Este láttunk egy halottas menetet. Hosszú autósor (csak férfiakkal), a sor legvégén meg jöttek a nők fehér lenvászon ruhában, és rituálisan sírtak. A menet közepén voltak a halott kollégái – úgy látszik pék vagy szakács volt. Aztán meg a hamvait vitték vállon. Nagy zajt csaptak. Pár nappal később egy másik faluban aztán láttuk, hogy a menet után a halottas házhoz mennek. A ház meg az utcarész ki van díszítve, hangosan szól a zene, esznek és isznak, dominóznak. Szóval náluk inkább vidáman folyik a halotti tor.
Délután érkezett egy holland srác biciklivel – alig lehetett látni belőle valamit a kosztól. Nem tudom, hogy tudta-e kezdettől fogva mire vállalkozik, amikor a kínai főutakon biciklizik…? Mi ugye belekóstoltunk ennek az élvezetébe. Én erről a kalandról ezekután inkább lemondok.
Este az éttermünkben – mint mindig – lassú, nyugodt zene szólt kínai énekkel (nem a tradicionális = európai fülnek nyávógós-nyavalygós, hanem rendes modern ének). Megkérdeztük a tulajdonoscsajt, hogy ez milyen zene? Erre egy másik boltba vezetett minket az utcában, ahol egy Bob Marley-s pólos srác ült, és „hivatalosan“ kalózmásolatokat készített és adott el. Így emlékbe 20Y-ért vettünk egy eredeti kalózmásolt kínai zene CD-t souvenirba 🙂
Este 10 órakor hagytuk el Pingyao belvárosát egy kivilágítatlan motoros riksán, de a sofőrnőnk épen leszállított minket 6Y-ért az állomásra.
