A véget nem érő petárdázás miatt nem volt valami nyugodt az utolsó éjszakánk Kathmanduban.
Mivel az ünnep miatt alig volt taxis, nem kockáztattuk meg erre a rövid időre elmenni Patan-ba, megnézni az ottani híres főteret. Inkább fogtuk magunkat és megint felsétáltunk a Swayambhunath-hoz. Ezúttal a szeméttel terített és borzasztóan büdös hátsó ösvényen mentünk be … így nem kellett beképőt fizetni.
Csak nagyon kevés bolt volt nyitva, így még shoppingolással sem tudtuk agyonütni az időt, csak sétálgattunk.
16 órakor indult a repülőnk Delhi-be. Mivel a fiatalok autókon egyfajta Love Parade szerűséget rendeztek a thameli utcákon, így már délben elkezdtünk taxit keresni, mielőtt teljesen bedugul az egész környék. Ez a keresés kicsit nehézkessé vált, mert ugye nem mi voltunk az egyetlenek.
A reptéren kiderült, hogy a KÖNYV, a Lonely Planet hazudott, nem is kellett reptéri illetéket fizetni kiutazáskor, így vissza kellett váltanunk 3000 rúpiát dollárba 🙁
A reptéren természetesen minden kaotikus volt. Többek között nepáliak fényképezkedtek a fényképezést a reptér egész területén tiltó tábla előtt, botladozva próbálkoztak felállni az ország egyetlen mozgólépcsőjére…
Ráadásul 1,5 órás késéssel indultunk, mert mint kiderült, Obama épp Indiában volt és Bombayból Delhibe repült. Ezért ugye lezárták egy időre a delhi-i repteret.
Ilyen képpel búcsúztunk el Nepáltól:
_____________________________________________________________________________________________
INDIA
Delhibe megérkezve a vízum ellenőrzésére került sor – ez alig 1 percbe került – megszerezni bezzeg több mint 2 hétbe, tucatnyi telefonhívásba, egy müncheni kocsikázásba és sok idegbe… ja és 80 Euroba.
A szállodát (http://www.hotelajanta.com/) Delhiben már előre lefoglaltuk (1750 INR), és azért is választottuk mert az árban benne volt, hogy elhoznak minket a reptérről. Tényleg, attól függetlenül hogy késtünk, várt ránk a sofőr. Kiderült, hogy nepáli, Pokharából származik és egy éve Indiában dolgozik. Nagyon sok nepáli dolgozik Indiában, hisz Nepálban nem létezik munkahely… kivéve ha az embernek egy szállója vagy boltja van.
A sötétben a többsávos úton a városba befelé, Delhi egy hatalmas nagy európai városnak tűnt. Ez a kép azonban megváltozott, amint megérkeztünk a New Delhi vasútállomás környékére, ahol nagyon sok szálloda sorakozik, köztük ugye a Hotel Ajanta is.
Az indiaiak vendégszeretö emberek, így a szállodába való bejelentkezés úgy zajlott, hogy egy külön irodába invitáltak, hogy üljünk le. Mivel az indiai rendszer is elég bürokratikus, így két különböző könyvbe kellett minden apró adatunkat beírnunk, 3 helyen kellett aláírnunk, majd elvitték az útleveleinket lefénymásolni. Eközben kedves csevejt akartak folytatni, hogy merről jövünk, hová megyünk és hogy szerintünk az angol tudásuk egész jó-e és érthető-e? Mindez szép és jó, de hulla fáradtak voltunk és a gyomrunk majd ki lyukadt az éhségtől. A szoba egész jó volt (a legolcsóbb, két külön ággyal).
Elindultunk valami ennivalót keresni. Ugyan egy szállodában vettünk ki szobát, de ez nem jelenti azt, hogy akkor ott is együnk. Mikor kiléptünk az utcára a boy elmondta, hogy inkább ne menjünk sehová, mert most a petárdázás, meg a fesztivál, meg Obama látogatása miatt veszélyes lehet az utcán. Hmm, most ez valódi aggodalom, vagy csak a saját éttermet akarja reklámozni? Megköszöntük és kiléptünk az egyébként sötét, csak a reklámfények által megvilágított utcára. Sok indiai volt az utcán… és valahogy rajtunk kívül senki nyugati. Sajnos a számtalan szállodák sorában csak étteremre bukkantunk, amit azonban újra el is kellett hagynunk mert csak tengeri gyümölcsös kajáik voltak (Delhi közepén…?!?!) Így tényleg arra kényszerültünk, hogy a szállodában egy thalit rendeljünk, ami egyébként tényleg finom volt.
Az elalvás nehezen ment, mert a falak papírból voltak, és az indiai szomszédok egy bollywood filmet bömböltettek ill. ajtókat csapkodtak, kint pedig egyfolytában petárdák robbantak. Na de ez a diwali utolsó napja.
