2. nap – Amber palotája

Rosszul aludtam az éjszaka, éreztem, hogy a gyomrommal nincs valami rendben. Ébredés ‎után első utam a WC-re vezetett, ahol elvégezve a dolgomat megkönnyebbültem, de már ‎éreztem is, hogy fel kell ugranom és megfordulnom … és igen, még egyszer megláttam a ‎vacsorámat…‎
Olvastunk elég rémtörténetet indiai ételmérgezésekről, de valahogy tudtam, hogy egyszerűen ‎csak túl nehéz volt a vacsora számomra. Jan rendelt nekem teát – amit nem lehetett meginni, ‎annyira erős volt – 1,5 dl vízben kb. 3-4 filter fekete tea. Ezt tényleg csak chai-ként, tejjel ‎lehet meginni. Csak vizet tudtam inni, és 1 órát még pihengettem.‎
De belül hajtott a kíváncsiság; délelőtt ki akartunk menni a 10 km távoli Amber-ba, ahol az ‎egykori királyi palotát akartuk megnézni. 9-kor aztán elindultunk megkeresni a helyi 5-ös ‎buszjárat megállóját (a recepciós srác mondta, hogy azzal is ill. ugye taxival lehet kijutni oda). ‎Ugyan a táblán 6-os állt, de jött az 5-ös busz is, amin 7 Rp-ás jegyet váltottunk Amber-ig ‎‎(nevetséges ‎ ‎) A buszon sokan kíváncsian nézegettek minket, a nők kedvesen el is ‎mosolyodtak ránk.‎
‎40 perc múlva megláttuk az úticélunkat, a hatalmas erődítményt a hegytetőn és a palotát ‎alatta. Mint a helybéliek, hangosan dörömböltünk 2-szer a busz oldalán, mire megállt a busz ‎és mi kiszálltunk. A nyugati turistákat elefántokkal vitték föl a palotáig, mi gyalog élveztük a ‎látványt körös-körül.‎

Amber Palota és fölötte a hegytetőn az Amber Fort

Jan a belsö udvar - hátul "parkolatak" az elefántok - bal oldalon tombolnak a majmok

A palota szinte egy labirintus, és lépten-nyomon elkápráztatott. Mivel még nem éreztem ‎magam teljesen jól, sokat pihengettünk és figyeltük a játszó majmokat.‎

Virágkoszorúval játszó majom
Bent a palotában
Èn egy szép boltív alatt
A tükörcsarnok falának egy részlete

A hátsó kijáraton keresztül hagytuk el a palotát, mert szét akartunk nézni a faluban; egy kis ‎templom keltette fel az érdeklődésünket föntről.‎

Úton a kis templomhoz - és kecseke a tetőn
A templom bejáratánál - gyönyörű szép díszítései voltak
Részlet a díszítésből
Ő is a díszítéshez tartozott 🙂

Visszafelé sem kellett sokat várni az 5-ös buszra, de most fel kellett ugrani, a sofőrök ‎általában nem állnak meg. Reggel láttuk azt a vízi palotát, amit előző nap az “idegenvezető” a ‎képeslapon mutatott. Ott leszálltunk a buszról, hogy fényképeket készítsünk. Egyik ‎útikönyben sem említik, és nem is lehet sajnos odajutni. Állítólag az alsó 4 emelet víz alatt ‎van.‎

Jal Mahal - a vízi palota

A vízpart szinte csak szemétből állt. Árus gyerekek és koldulók hada várta ott a ‎turistabuszokat, amelyekből tényleg csak 5 percre – egy fénykép erejéig engedték ki a ‎turistákat. Miután csináltunk pár képet, leültünk a buszmegállóban és vártuk az 5-öst. Minket ‎már meg sem szólítottak az árusok vagy a koldusok, rajtunk látszott, hogy belőlünk nem lehet ‎pénzt kicsikarni. Figyeltük, ahogy megszállják a turistabuszokat, alighogy kilépnek az ‎emberek a kezükbe nyomnak valami árut, vagy visszafelé amikor beszállnak. Aztán kezdődik ‎a veszekedés, vissza akarják kapni az árut, de a buszba nem szállhatnak be, a turista nem is ‎akarja megvenni, de ők nem akarják az árut visszavenni, hanem a pénzt. Ez így megy pár ‎percig, mire aztán a rendőrség pár fütyüléssel rendezi a helyzetet. Volt ott egy kolduló ‎asszony egy iskolás korú (már ő is teljes beleéléssel koldult) és egy pici lánnyal. Csak amíg ‎ott voltunk és 5-6 percig vártunk, kapott legalább 2-3 dollárt az egyik buszból kiszállóktól. ‎Tehát ilyen rövid idő alatt keresett annyit, mint más 2-3 napi munkával … nem csoda, ha ‎ennyire terjed a koldulás az ilyen turistákkal teli környéken – és a kislány se megy iskolába, ‎mert ez itt jobban megéri. Most ne értsen félre senki, mi is adtunk, ha például nyomorék kért ‎tőlünk pénzt, de nagyon kell vigyázni, mert nagyon sok szervezett koldulás van, legfőképp a ‎gyerekek. lásd Slumdog Millionaire.‎
Még egyszer kiszálltunk a Szelek Palotájánál és bámészkodtunk a belvárosban. Aztán újból ‎felszálltunk az 5-ösre (nem is értem miért tuk-tukkal mentünk előző nap) és visszamentünk a ‎szállásra, ahol ettünk és kipihentük magunkat.‎
Este 5-kor indult a vonatunk Agra-ba. Éppen kiértünk az állomásra, amikor elkezdett esni az ‎eső – és szinte egész úton esett. Ezúttal csak 2 osztály volt a vonaton: a normális ülős vagy a ‎mi 1 vagonunk, a légkondicionált (chair car) ülős. Szóval a “luxus”osztályon ültünk. Sok ‎nyugati turista utazott velünk, de voltak indiai családok is. Ahol a családfők azzal töltötték ‎szabad perceiket, hogy a mobiljukon mutogattak hindi videoklippeket vagy Bollywood ‎filmeket – természetes teljes hangerővel, mert csak így lehetett a másikat lepipálni. Nem kell ‎mondanom, milyen boldog voltam mikor 1 órás késéssel (természetesen) 21.30-kor ‎megérkeztünk Agra Fort állomására. Egy-két tuk-tuk-os már jött is elénk, és kínálta fel ‎szolgáltatásait: 150 Rp-t akartak a Taj Mahal nyugati kapujához. Ugyanis itt volt a Siddharta ‎Hostel, a szállásunk. Mi inkább a nyugodtan, háttérben várakozó tuk-tuk-osokhoz mentünk. ‎Leszólítottunk egyet, de kiderült nem tud angolul és hívta egy kollégáját. Aki aztán 100-ért ‎felajánlotta, hogy elvisz.‎
A szállás tiszta volt és nyugodt. Még felszaladtunk a tetőre, hátha ki van világítva a Taj Mahal ‎és megláthatjuk. De természetesen nem volt – azonban így is láttuk, és örültünk, hogy másnap ‎a napfelkeltében élvezhetjük a látványt.‎