Sajnos arra ébredtünk, hogy az ég teljesen felhős volt … és ez egész nap nem is változott. Már nem látszottak a havas csúcsok, mind eltakarták a felhők.
Így indultunk el reggel 7.30-kor tovább lefelé, úgy terveztük Ghasa lesz az aznapi uticélunk. Már semmi bajom nem volt, nagyon jól éreztem magam.
Mivel sajnos nyáron a monszun elmosta a hidat Tukuche és Larjung között, nem tudtunk átmenni a szép ösvényre a folyó másik partjára, hanem az úton kellett tovább menni.
Este még beszélgettem Purnával a háziasszonnyal és mondta, hogy az út mindent tönkretesz. Ez egy ördögi kör, ha belegondolunk. Van út, így fel tudják hozni a dolgokat gyorsabban és kényelmesebben a völgyből, az ellátás (főként a turistáké, hisz itt ebből él az emberek többsége) javul. Azonban napról-napra terjed a híre a turisták között, hogy Jomsom és Tatopani között az út pora nagyon idegesítő. Elveszi a kedvet a túrázástól, és így a túrázók inkább úgy döntenek, hogy a 3 napos út helyett ezt a szakaszt megteszik busszal vagy Jeeppel 1 nap alatt.Így több napjuk marad még a Poon Hill ill. az Annapurna Senctury-re (szentélynek nevezik az Annapurna básistáborhoz (4130m) vezető utat.) Ebből azonban az sül ki, hogy a vendégházak, akik itt rá vannak utalva a turistákra, kezdenek tönkremenni, mert ezen a szakaszon már alig szállnak meg emberek. Nagyon nagy kár.
Larjung faluja is tetszett, szép kilátás nyílt a Dhaulagiri gleccsereire. Kalapani is modern szállásokkal rendelkezett, de ezeknek is a fele be volt zárva.
Mire megérkeztünk Ghasa-ba (falu 9 szálláshellyel) már nagyon hideg viharos szél fújt. A National nevűben vettünk ki egy kétágyas szobát (300 Rp). A szobában hidegebb volt mint kinn, a deszkafalak minden lyukján, főleg az ablakkeret körül mindenhol süvített be a szél. Mivel délután 2 óra volt, nem tudtunk mást tenni, mint beülni az étkezdébe – ahol begyújtottak egy nagyon füstös kályhát – és olvasgatni ill. almáspitét enni (ami a hegyekben tényleg isteni volt).
19.30-kor felmentünk a „szobánkba“ (inkább kamra volt), magunkra vettük az összes létező ruhánkat (beleértve a basebalsapkát és 2. pár zoknit is), bebújtunk a hálózsákba és magunkra húztuk a lyukas és dohos plédet… és imádkoztunk, hogy ne fagyjunk meg éjszaka.
