Wieder mal früh aufstehen (2:40 Uhr) und um 6 Uhr ins Flugzeug steigen dieses Mal Richtung Osterinsel. Aber dafür mussten wir erstmal nach Santiago de Chile und dort fast 8 Stunden warten auf unseren Anschlußflug. Wir hatten einen wunderschönen Sonnenaufgang über den schneebedeckten Anden erlebt, das hatte unsere Laune erheblich gesteigert. Um das Warten erträglicher zu machen, setzten wir uns in ein Restaurant und bedienten uns an All-you-can-eat Frühstücksbuffet. Es gab mindestens 10 Sorten Kuchen und ich fühlte mich im siebten Himmel nach so langerZeit ohne Kuchen. Wie es sich herausstellte alle Kuchen waren übersüß und für Europäer ungenießbar. Und hier in Süd-Amerika haben sie die Dulce de Leche, so eine Art Karamellcreme. Sie essen das statt Nutella, schmieren auf alles und füllen jeden Kuchen damit. Schrecklich süß.
Wir erwischten schreckliche Plätze im Flug – direkt neben den Klos ohne jegliche Aussicht. Wir landeten auf der Osterinsel (Rapa Nui) um 19 Uhr, es war bereits dunkel. Wir waren ja wegen der Zeitverschiebung bereits seit 24 Stunden auf und dementsprechend müde. Wir wurden von unseren Campingplatzbesitzern mit Blumenkränzen empfangen – war echt süß. Wir mieteten auf dem Campingplatz Mihinoa Zelt, Matrazen und Schlafsäcke (11.000 Pesos für die Nacht = 17 Euro). Die Anlage war super organisiert und lag direkt an der Pazifik, wir hatten die Brandung ständig im Blick. Es war wunderschön dort. Die Temperatur ist hier auch ständig konstant ca. 16-20°C trotz Winter und wir waren echt froh darüber.
Wir schliefen wunderbar und am nächsten Tag nach dem Frühstück (erst um 9 Uhr, denn hier steht die Sonne erst 8 Uhr auf) machten wir uns auf eine Inselumrundung mit einem Mietauto auf (30.000P pro Tag = 46 Euro – ohne jegliche Papierkram/Versicherung etc. man nahm den Schlüssel und setzte sich ins Auto). Wir unternahmen diese Tour mit Petra und Patrick aus der Schweiz. Sie sind mit ihrem eigenen Auto in südamerika unterwegs (www.abloodylongway.org).
Wir befuhren die Insel in etwa 5-6 Std. und waren erstmal irgendwie leicht enttäuscht. Eigentlich stehen nur noch einige Statuen, die restlichen liegen ja mit dem Gesicht am Boden – sie wurden von den Insulanern selbst umgestürzt. Und die Lavalandschaft kam uns durch Island irgendwie bekannt vor. Aber die stehenden Statuen waren echt beeindruckend und irgendwie süß. Hauptsächlich die 15 nebeneinander, die 1960 durch ein Tsunami umgekippt und erst vor paar Jahren wieder aufgestellt wurden.
Die nächsten Tage waren wir wieder mit Mietauto unterwegs (diesesmal mit Luca und Sylvia aus Deutschland – sie reisen die gleiche Strecke wie wir allerdings in die entgegengesetzte Richtung) und sahen viele interessante Ecken: Lavahöhle die zur Steilküste führen, Bananenplantage in Lavahöhlen, herrlichen Strand, wunderschönen Sonnenaufgang etc. also lernten diese Insel richtig lieben. Wir fühlten uns richtig wohl.
Allerdings muss man sagen, dass die Preise hier wirklich astronomisch sind – tja, man kann die Insel ja auch nur per Flug erreichen. Angeblich die abgelegenste bewohnte Insel der Welt. Flasche Wasser gibt es ab 2 Euro, Toastbrot ab 2,5 Euro.
Auf der Insel leben 4400 Menschen – die Insulanern sieht man die polynesische Herrkunft an – die Frauen neigen zur Fettleibigkeit.
Már megint korán kellett kelnünk (2.40), hogy eljussunk következő célunkhoz, a Húsvét-szigetre. Először Santiago de Chile-be kellett repülnünk. Egy álomszép napfelkeltével lettünk megjutalmazva az Andok havas csúcsai fölött. De aztán majdnem 8 órát ültünk a reptéren, hogy innen tovább indulhassunk. Hogy elviselhetőbb legyen a várakozás, befizettünk egy all-you-can-eat reggelire. Volt legalább 10 fajta torta, így örültem, mint majom a farkának, hogy végre ennyi idő után újra ehetek tortát. Hát persze… csak hittem. Ugyanis annyira édesek voltak, hogy az európai ember élvezni nem tudja. Ráadásul mindent a dulce de leche nevezetű karamellhez hasonlító, kimondhatatlanul édes krémmel töltenek (ez az ő nutellájuk). Eddig még nem találkoztunk utazóval, akinek igazán ízlett volna a dulce de leche. A gépen aztán sajnos a legrosszabb helyet fogtuk ki – a WC mellett középen, így még oldalt sem volt ablak, hogy picit is kiláthattunk volna. Hulla fáradtan érkeztünk a Húsvét-szigetre (Rapa Nui), mivel az időeltolódás miatt már megint 24 órát voltunk talpon. A kemping tulajdonosai virágfüzérrel vártak minket. A Camping Mihinoa közvetlen az óceán partján volt, a konyhából, a társalgóból és a sátorból mindig a Csendes-óceán hullámait láttuk. Béreltünk sátrat, matracot és hálózsákot (11.000 Peso = 17 Euro/éjszaka). Mivel az időjárás itt szubtrópusi, állandóan 16-20 fok volt – így végre kicsit felmelegedhettünk.
Bőven kialudtuk magunkat, mert itt csak 8-kor kel fel a nap. Reggeli után egy svájci párral (Petra és Patrick) indultunk egy bérelt autóval útnak, hogy körbejárjuk a szigetet. (Ők ketten a saját autójukkal vannak úton Dél-Amerikában, irigyeltem őket nagyon: www.abloodylongway.org)
Egy kicsit csalódottak voltunk a szigettől az 5-6 órás túránk után – sajnos már alig áll néhány a sok szobor közül – a legtöbbjüket ugye a szigetlakók döntötték el. Szerencsére az a 15, amit 1960-ban egy cunami döntött el, azokat pár évvel ezelőtt újra felállították. Tulajdonképpen lehet, azért éreztünk így, mert a vulkánikus lávatáj sem volt új a számunkra, Izlandon már láttunk ilyet. De azok a szobrok, amelyek állnak, azok tényleg érdekesek és valahogy aranyosak.
A többi napokon másik két német túristával béreltünk kocsit (Luca és Sylvia ugyanazon az úton halad mint mi, csak az ellenkező irányban). És végül sikerült megszeretnünk a szigetet, sok érdekes dolgot láttunk: lávabarlangot, ami a sziklaparthoz vezet, banánültetvényt lávabarlangban, szép homokos strandot, csodálatos napfelkeltét stb. Tényleg nagyon jól éreztük magunkat.
Egyébként, mivel a szigetet csak repülővel lehet elérni (állítólag ez a lakott sziget van a legtávolabb bármelyik szárazföldtől), így az árak is csillagászatiak: egy üveg víz, több mint 2 Euro és egy csomag toastkenyér is 2,5 Euro).
A szigeten 4400 ember él – a bennszülötteket (őslakosokat) egyből fel lehet ismerni polinéz kinézetük alapján, ráadásul a nők nagyon hajlanak a túlsúlyosságra.
Fotos
Gyönyörűek a képek! Gratula a fotósnak! De miért nem láthatunk egy bennszülöttet sem…tudom, nem illik, de akkor is!