Die Busfahrt – auch wenn 38 Stunden gedauert hat, war erträglich, aber der Anfang…: in Lima hatten sie uns gesagt, der Bus kommt in Trujillo um 21 Uhr an. Als wir das erste Mal in Trujillo fragen waren, hieß es: 23.30 Uhr. Als wir dann um 21 Uhr mit Rucksack usw. dastanden hieß es: 22.30 Uhr. Es kamen haufenweise Leute, die dann alle wegfuhren, um 22 Uhr wurden die Rollläden runtergelassen und wir saßen mit einem anderen Pärchen da. Gegen 23.45 kam dann ein Bus, wir sprangen auf… nein, der geht nach Guajaquil, wir müssen noch eine Stunde warten. Wir haben gebibbert, weil es so eiskalt in der Halle war. Kurz nach 1 Uhr (ich war schon immer mal wieder weggenickt und natürlich mit unserer geklauter LAN-Decke zugedeckt) kam dann der Bus. Zum Glück war es im Bus angenehm und wir haben herrlich geschlafen.
Auf der Fahrt haben wir immer mal wieder gehalten, auch zum Essen. Ich habe unser restliches Geld (15 Soles) für Schmuck in Mancora ausgegeben. (Strand und Surfort – zum Glück sind wir nicht hierher gekommen, die Stadt hat uns überhaupt nicht gefallen) Grenzübergang war unproblematisch – die zwei Grenzbeamten guckten lieber ein Telenovela. Jan wollte mal einen ganz anderen Stempel und hatte ihn bekommen. Ecuador arbeitet mit einem kleinen Nadeldrucker, dessen Einzug mit einer kleinen Handschraube erfolgt. Demzufolge ist am Anfang der Abstand groß und zum Schluss kann man die Schrift kaum lesen 🙂 Dafür lächelten aber die Grenzbeamten, was nach Peru und Bolivien ein Wohltat war!
Und auch der Taxifahrer hier hat uns angelächelt! Ich glaube hier sind die Leute freundlicher.
A 38 órás buszozás elviselhető volt, inkább az előzménye volt idegtépő: Limában, amikor megvettük 90USD-ért a jegyeket (társaság Ormeno), azt mondták, hogy a busz 21 órára lesz Trujilloban, ahol ugye fel akartunk szállni. Amikor aztán a biztonság kedvéért Trujilloban megkérdeztük, hogy mikor is érkezik ill. indul a busz, közölték, hogy 23.30-kor. Így aztán biztos, ami biztos alapon, 21 órára odamentünk hátizsákostól. Másik ember volt ott, így még egyszer rákérdeztem: 22.30-kor fog indulni a busz, kaptam válaszként. Hát lassan-lassan megtelt a várócsarnok (éppen csak hogy fedett, régi törött műanyagszékek stb.), aztán el is ment 2 busz, mire 22 órakor lehúzták a bejárat rolóit és csak mi és egy másik pár maradtunk a váróban. Nagyon hideg volt, be kellett takaróznunk a jó kis lopott LAN-es takarónkkal – néha sikerült pár percre elbóbiskolnom). 23.45 körül egyszer csak jött egy busz. Elkezdtünk pakolni – közölték maradjunk, ez a busz Guayaguilbe megy, csak a másik pár szállt fel. És így ültünk még tök egyedül a lezárt csarnokban, mire éjfél után 1 órakor eljött a mi időnk ill. buszunk.
Jót aludtunk, egész kellemes volt a busz. Többször megálltunk pihenőre, meg enni. Így Mancora-ban is (strand/szörf hely, de nem tetszett, jó hogy nem mentünk). Azért itt a piacon elköltöttem a maradék pénzünket (15 Soles) ékszerekre. A határátlépés gondtalan volt – a 2 határőr inkább szappanopera-nézéssel volt elfoglalva.
Ecuador határőrei mosolyogtak – ez nagy szám ám Peru és Bolívia után! De a pecsétjük, amit egy kis nyomtatóval (kézi tekerésű) ütöttek be, akkor is borzalmas, pedig már örültünk volna megint egy szép pecsétnek.
Reggel 6-ra értünk Quitoba ahol a taxisofőrünk szintén mosolygott!
Fotos
