Heute Nacht war es nicht so kalt wie gestern – wir haben 10 Grad früh gemessen, gestern dagegen 8 Grad. Sobald aber die Sonne aufgeht, wird es automatisch wärmer, und bis wir mit Frühstück fertig sind, können wir Sommersachen tragen. Wir fahren nun auf dem Caprivi-Streifen Richtung Botswana – die Straße ist zwar geteert, aber lang und sehr sehr langweilig. Man muss wegen angeblichen Elefanten (bis auf einige Vögel sieht man auf der Strecke höhstens Ziegen und Kühe) langsam fahren – es zieht sich ewig (wegen der Baustelle auf der Verbindungsstraße) bis wir Camp Kwando kurz vor 15 Uhr erreichen. Wir ergattern noch 2 Plätze auf der Bootsfahrt um 16 Uhr. Wir stellen erst das Zelt auf und wollen uns kurz ausruhen, als ein Angestellte kommt und uns Bescheid sagt, dass die Bootsfahrt in 5 Minuten losgeht. Oh Schreck – wir haben vergessen, dass in dieser Zipfel von Namibia die Winterzeit nicht beachtet wird, und die Uhren genauso wie in restlichen Süd-Afrika eine Stunde später ticken. Also schnell-schnell auf das Boot. Der Fluß bildet hier die Grenze zwischen Namibia und Botswana. Die Fahrt war sehr schön auf dem Fluss – wir sehen Eisvögel, einen Büffel und in der Ferne mehrere Elefanten – aber die abendliche Stimmung auf dem Fluß alleine reichte schon. Gute Nacht sagt uns eine brüllende Löwe in der Ferne – und die Hippos ließen sich zwar leider nicht zeigen, aber hören können wir sie auch schon mal.
Ma éjjel már nem volt olyan hideg mint tegnap – ma 10 fölött volt, tegnap meg 8 alatt. Ahogy felkel a nap, egyböl melegebb lesz, amíg elkészülünk a reggelivel, már nyári öltözékben tudunk útra kelni. Az úgynevezett Caprivi-sáv egy 400 kilométer hosszú keskeny földrész Namíbia északkeleti részén – a németek ezt kérték az angoloktól a gyarmatok felosztásakor, azért, hogy a Zambezi-folyón eljuthassanak a kelet-afrikai gyarmataikra – csak sajnos senki nem vette a fáradságot, hogy megnézzék a térképet és rájöjjenek, hogy a Victoria-vízesésen bizony nem fognak tudni áthajózni.
Ez a szakasz fényleg nagyon unalmas – ugyan mindenhol ki van téve az elefánt-veszély-tábla, de egyet sem látunk. Kb. 15 óra körül érjük el a Camp Kwando-t és foglalunk 2 helyet a 16 órás hajós kirándulásra az Kwando-folyón. Èpp felállítjuk a sátrat, amikor jön egy kedves alkalmazott, hogy szóljon, hogy 5 perc múlva indul a túra. Tessék??? De hisz még csak 15 óra van. Hát nem, elfelejtettük, hogy a Caprivin nem állítják át az órát és itt még a közép-afrikai nyári idöszámítás van, vagyis 1 órával késöbb. Gyorsan felkapjuk a pulcsinkat és a kamerát és rohanunk a csónakhoz. Ugyan nem jutottunk nyugalomhoz a hosszú út után, de a folyón a hangulat nagyon megnyugtató volt. Èrdekesség, hogy az egyik part Namibiához, de a másik már Botswanahoz tartozik – vagyis az elefántokat már Botswanaban láttuk a nyugati oldalon. Sajnos vizilovat nem látunk, de elefántokat a távolban, sok jégmadarat és egy bivalyt.
A sötétben az utolsó húsunkat grilleztük amikor a távolban egy oroszlán üvöltését hallottuk – hátborzongató, de valahogy romantikus.
Fotos
