Es ist eine Premiere für uns – wir verreisten zum ersten Mal nicht auf eigene Faust, sondern buchten eine organisierte Rundreise. Der Grund war eigentlich der Reiseziel selbst: Iran. Man hört in den Medien praktisch nur Negatives über dieses Land. Das wäre alleine noch kein Grund gewesen – ich hatte aber beruflich so viel zu tun, dass eine umfangreiche Organisation unmöglich gewesen wäre. Aber wir wurden zweimal überrascht: 1 mal von der Rundreise und 1 mal von dem Land selber. Hier mein ausführlicher Bericht über die eine Woche:
Wir sind mit Iran Air geflogen – wegen dem Embargo bekommen sie innerhalb der EU kein Kerosin, deshalb mussten wir in Belgrad zum Tanken zwischenlanden. Wir sind aber heil in der Nacht in unserem Enghelab Hotel in Teheran angekommen.
Nach einer kurzen Nacht und ausgiebiges Frühstück machten wir uns draußen auf dem Weg, um Wasser für die Fahrt zu kaufen. In einem Minimarket wurden wir fündig, eine Flasche kostete 7000 Rial, und wir gaben ihm 20000 und er gab uns 5000 und eine kleine Schokolade zurück. Dies war unsere erste Begegnung mit dem Rial – der sogar für Einheimische unter 2-3 Tausend kein Wert hat. Zurück ins Hotel stellten wir fest, dass das große Flasche Wasser aus der Minibar kostenlos ist – durchgehend überall in Iran.
Den Vormittag haben wir mit Museen-Besuchen verbracht: National Museum mit wertvollen archäologischen Schätzen und das Glas- und Kristallmuseum. Wir waren zu Fuß unterwegs, und haben unsere erste Begegnung mit dem iranischen Verkehr gemacht. Ein Übergang ist immer eine Herausforderung – kein Auto bremst für einen Fußgänger. Danach liefen wir über den Platz mit den Ministerien (schöne Gebäudekomplexe), wo wir leider nicht fotografieren durften.
In einem sehr eleganten Hotel aßen wir zum Mittag in Buffet-Form – war alles sehr lecker für 350.000 Rial p.P. Hier hat uns die Nachricht erreicht, dass paar Stunden vorher ein Flugzeug von Iran Air in der Nähe vom Teheran Airport abgestürtz sei. Man kriegt dann schon ein sehr mulmiges Gefühl, wenn man dann am Flughafen sitzt und gleich mit Iran Air einen Inlandflug vor sich hat. Es ist aber mit dem Fokker100 alles gut gegangen – auch wenn wir fast einen Hitzeschlag bekommen haben.
Wir haben uns aber vorher noch den Schatzkammer von Iran angesehen – Unmengen von Edelsteinen, Gold und weitere Schätze waren hier zu sehen. Irgendwann kann man den Wert der Sammlung gar nicht mehr auffassen – alles kommt nur noch als bunte Steine vor.
Bevor es zum Flughafen ging, machten noch einen Stop beim Freiheitsturm – und liefen kurz bei 40 Grad Hitze zum beeindruckenden Bogen.
Dafür wartete in Schiraz ein auf 12 Grad unterkühlter VIP Reisebus auf uns, um zum Hotel Parseh zu bringen. Da ich definitiv keinen Tag mehr im Mantel verbringen möchte, da dies offensichtlich gar nicht erforderlich ist, wollte ich eine dünnere, lange Bluse kaufen. Leider waren in der Umgehbung die Haushaltgeschäfte, die Eisdielen, die Campingläden und die Läden für sauer eingelegte Delikatessen – aber nicht die Frauenmode. Man findet nämlich mehrere Läden mit ähnlichem Sortiment immer gleich nebeneinander. Wir übten das Straße-Überqueren – man zeigt hier nicht mal eine kitzekleine Bereitschaft um zu bremsen – geschweige denn anzuhalten, wenn ein Fußgänger mit erhobener Hand auf die Straße tritt. Das Verkehrsmoral ist sehr schlecht – aber immerhin hat sich durch Polizeikontrollen doch allmählich verbessert.
Régi szokásunktól eltérően, most szervezett úton indultunk el felfedezni egy országot. Az oka az volt, hogy az itthoni, meg a világsajtó is csak negatív híreket közöl Iránról, ami színtiszta félrevezetés! Most már tudjuk, hogy ott is sokkal több a jó, mint a rossz.
Az Iran Air gépével repültünk Frankfurtból. Sajnos az embargó miatt nem kapnak az EU-ban kerozint, így Belgrádban le kellett szállnunk tankolni. Èjfélre érkeztünk Teheránba, az Englehab szállodába.
Egy meglehetősen rövid alvás és reggeli után elindultunk vizet vásárolni. 2 üveg 14000 riálba került. A visszajáró 6000 riál helyett 5000-et és egy mini csokit kaptunk, aminek csak isten (Allah) tudta az árát… Ezzel megtanultuk, hogy Iránban nem fog működni az 1€ = 40000 riál képlet. A szállodába visszatérve tudtuk meg, hogy a hűtőszekrényünkben lévő víz ingyen van…
A délelőtt múzeumlátogatásokkal és hosszú sétákkal telt. Az Iráni Nemzeti Múzeumban a gyűjtemény nem túl nagy, ráadásul az egyik rész felújítás miatt le volt zárva, de a lényeget mindenről bemutatja. Számunkra a fénypont a Perszepoliszból származó, kitűnő állapotban lévő falnyi reliefrészlet volt, amelyen Dáriusz és az ifjú Xerxész fogadja a méd követ hódolatát.
Innen sétáltunk át az üveg és porcelán múzeumba. Útközben megtettük első átkelésünket egy nagyobb kereszteződés zebráján, ami első látásra lehetetlennek tűnt. Ahogy valaki mondta: a gyalogosok itt csak puhatestűek. Az iráni – és nem mellesleg kitűnő – idegenvezetőnk mutatta meg a módszert. Későbbi tapasztalatok alapján egy kicsit talán rá is játszott a dologra. A lényeg, hogy egy lendületből csak nagyon ritkán lehet átjutni – inkább sávonként, araszolva. Csak az a jármű áll meg, amelyiknek éppen útjában vagy… Megérkezve a múzeumhoz, az épület maga is impozáns volt, nem csak a gyűjtemény.
Visszafelé megint egy hosszú séta a régi Külügyminisztérium épületéhez. (Ezt azért emelem ki, mert sokan hajlamosak azt hinni, hogy egy szervezet út csak abból áll, hogy buszból ki – buszba be.) A téren nem volt szabad fényképezni, de ez sokakat nem gátolt a fotózásban. Az épület különlegességét az adja, hogy a perszepoliszi paloták elemeit utánozza: lépcsők, reliefek, oszlopok, bikafejes oszlopfők, stb. 1939-re épült fel „nagy“ Reza sah modernizációs programjának keretében.
Ebéd után is csak arra az egy percre szálltunk buszra, amíg minden – nem ruhanemű – dolgot levetettünk magunkról, ugyanis az ékszermúzeumba legfeljebb a szemüveget szabad bevinni. Séta és szigorú ellenőrzés után sok-sok kincset láttunk a fél méter vastag páncélajtó mögött, beleértve a világ legnagyobb rózsaszín gyémántját is.
Délben egy eléggé elegáns szállodában ebédeltünk svédasztalos formában. Minden nagyon finom volt – fejenként 350000 riálért. Itt tudtuk meg, hogy néhány órával korábban a teheráni repülőtér közelében lezuhant az Iran Air egyik gépe. Nagyon rossz érzés fogja el az embert, amikor ül a repülőtéren és vár ugyanezen cég egyik belföldi járatára. (Már csak itthon derült ki, hogy a baleset egy kisebb belföldi légitársaság egyik gépét érte, NEM az Iran Air-ét!) Szerencsére a Fokker 100-assal minden jól ment, csak majdnem hőgutát kaptunk.
Sirázban egy 12 fokra hűtött VIP busz várt ránk, hogy a Parseh szállodába vigyen. Akkor már nem feltétlenül akartam több napot kabátban tölteni, hiszen látszott, hogy ez nyilvánvalóan nem szükséges, hanem szerettem volna vásárolni egy vékonyabb hosszú blúzt. Sajnos a környéken csak háztartási termékek, fagylaltozók, kemping felszerelések meg ételkülönlegességek boltjai voltak, – de női ruházat egyáltalán nem. Ugyanis a hasonló termékeket árusító üzletek bizonyos utcákba, útszakaszokra tömörülnek. Gyakoroltuk az átkelést az utcán: itt a sofőrök még a lassításra sem hajlandók, amikor egy gyalogos felemelt kézzel az úttestre lép, nemhogy megállásra. A közlekedési morál (a mi szemünkkel) nagyon rossz, de legalább a rendőri ellenőrzések hatására fokozatosan javul.
Fotos
