Der Wecker klingelt um 6 Uhr, denn um 7 fahren wir Richtung Persepolis ab. Nach einer Stunde erreichen wir den Parkplatz, der auf einen asphaltierten Campingplatz erinnert. Die Iraner reisen sehr gerne im eigenen Land und der Benzin kostet ja nur 0,25 cent (außerdem 60 Liter gibt es für jedes nicht importiertes Auto im Monat kostenlos). Campen ist bis auf einzelnen Ausnahmen überall erlaubt. Man sieht die Leute auch in Parks übernachten, bringen Decken und Kopfkissen mit. Als wir gegen 8.00 Uhr dort ankamen, waren schon 28 Grad und sie waren gerade alle am Zelt-Abbau. Wir verbrachten ca. 4 Stunden in der Anlage. Es wurde allmählich heißer – ca. 38 Grad. Es ist aber trocken und weht eine leichte Briese, also es fühlt sich nicht so schlimm an. Ich hatte an dem Tag auch nur eine leichte, lange Baumwollbluse über die Hose an, und das Kopftuch erwies sich eigentlich auch praktisch.
Wir erfuhren viel über die historischen Hintergründe der antiken Stadt. Interessant fand ich die Bemerkung von unserem Guide – er nennt Alexander den Großen nie gerne bei Namen, weil derjenige, der sowas wie Persepolis zerstört, kann eigentlich kein großer Mann gewesen sein. Er hat irgendwie ja recht – aber in der ganzen Geschichte geht es ja überall darum den anderen zu vernichten und zu bekriegen. Als die Araber reinkamen, haben sie natürlich genausoviel schaden angerichtet, von den ganzen Statuen und Reliefen die Gesichter entfernt, weil das Islamische Glube ja Anbetungen von Idolen verbietet. Zum Glück sind einige schöne Reliefen erhalten geblieben – sie waren schon unter der Erde begraben als die Araber kamen.
Am Ausgang wurden wir – vor allem von Jugendlichen freundlich begrüßt, und wollten alle Bilder mit uns machen.
Danach Fahrt zu Naqsh-e-Rostam, wo 4 achämenidische Felsengräber (unter anderem das von Darius und Xerxes) und einige sassanidische Felsenreliefs zu sehen sind.
Kurz nach 14 Uhr waren wir wieder im Hotel, und gingen erstmal auf Essenssuche. Wir haben uns in ein kleines Grill-Lokal getraut, und hatten Glück, hier hat der eine Angestellte paar Worte englisch gesprochen und nahm unsere Bestellung auf. Er war freundlich, aber sehr sehr zurückhaltend – wie alle anderen Iraner auch – man weiß immer nicht, ob sie nur schüchtern sind, oder Angst vor irgendwas haben. Auf jeden Fall haben wir leckere Hänchenspieße mit Salat und Brot gegessen (3 Portionen mit Getränk 390.000Rial =10 Euro)
Halb 4 ging es weiter mit der Besichtigung von Shiraz. In der schönen, kleinen Ali Ebn-e Hamzeh Moschee (Grabanlage) mussten wir Frauen ein Tschador, das typische große Umhangtuch umhängen. Zum Glück kein schwarzes, wie viele ältere Frauen hier tragen.
Das Mausoleum von dem berühmten Dichters Hafez ist eigentlich eine kleine Parkanlage, wo unser Guide uns Gedichte vorgetragen hat, um die Wichtigkeit der Poesie im iranischen Kultur näher zu bringen.
Um das prächtige Shah Cheragh-Mausoleum zu erreichen, mussten wir durch den belebten Baazar laufen. Die Anlage ist wie ein Treffpunkt für Freunde und Familie. In der Moschee dann, wo wir ja mit den Frauen alleine sein durften ging es dann los: alle starrten uns an, suchten verstohlen Blickkontakt, lächelten aber erst dann, wenn ich sie als erste angelächelt hatte. Einige kamen zu uns, wollten die gelernten englische Wörter üben und Bilder machen. Dies war natürlich nicht so einfach, da fotografieren in der Moschee verboten war, aber die Wärterinnen haben auch nur nett gelächelt und um nicht-fotografieren gebeten. Übrigens Fotoapparate sind in der Anlage verboten, aber man kann mit dem Handy außerhalb der Moschee Bilder machen.
Danach liefen wir duch den riesigen Vakil-Baazar in ein nettes Teehaus Rast zu machen.
Es war schon gegen 20 Uhr, als wir uns noch schnell ein wenig Obst besorgen konnten, bevor es dann zum traditionellen Restaurant ging – natürlich mit Musik und Einheimischen. Leckeres Essen und freundliche Atmosphere sorgten für einen tollen Abend.
Reggel 6-kor csörgött az óra, majd 7-kor buszra szálltunk és mentünk Perszepoliszra. Egy óra múlva elértük a parkolót, amely betonozott kempingtáborra emlékeztetett. Az irániak szeretnek a hazájukban utazni, és a benzin csak 0,25 eurocent. Sőt a nem importált autókra van havonta 60 liter ingyen benzin is. A sátorozás mindenhol megengedett, néhány kivételtől eltekintve. Vannak olyan emberek, akik az éjszakát is a parkban töltik, takaróval és kispárnával felszerelkezve. Amikor megérkeztünk kb. 8 óra volt és már 28 fok. Ők is már bontották a sátrakat. Körülbelül 4 órát töltöttünk a palotaromok között. Egyre nagyobb lett a meleg – úgy 38 fok lehetett. Ekkor már csak egy kis pamut blúzt vettem a nadrág fölé, és kiderült, hogy a kendő itt valóban praktikus.
Sokat megtudtunk a régi város történelmi hátteréről. Érdekesnek találtam egy megjegyzést az útikönyvünkben: a szerző nem szívesen említi Nagy Sándort ezen a néven, mert aki elpusztít egy ilyet, mint Perszepolisz, az egyáltalán nem nagy ember. Valahogy igaza van, de az egész történelem a háborúról szól, meg hogy pusztítsunk el másokat. Amikor az arabok bejöttek, ugyanúgy károkat okoztak a szobrok és domborművek arcain, merthogy az iszlám tiltja a bálványimádást. Szerencsére néhány gyönyörű dombormű fennmaradt, minthogy a föld már betemette, amikorra az arabok megérkeztek.
Kifelé jövet barátságosan üdvözöltek – különösen a fiatalok, – és mindegyik fényképet akart velünk készíteni.
Azután a Nags-e Rosztam-hoz buszoztunk, ahol négy Akhaimenida sziklasír van, köztük Dáriusz és Xerxész sírja is, valamint néhány dombormű található a sziklákon.
Röviddel délután 2 óra után már újból a szállodában voltunk, és rögtön el is mentünk ebédrevalót keresni. Kedvet is kaptunk egy kis grill-sütödéhez, és szerencsénkre az egyik alkalmazott, aki tudott néhány szót angolul, fel is vette a rendelést. Barátságos volt, de nagyon, nagyon visszafogott, mint minden más iráni is. Soha nem tudom, hogy csak félénkek, vagy félnek is valamitől. Mindenesetre finom nyársonsült csirkét ettünk salátával és kenyérrel (a 3 adag itallal együtt 390.000 riál = 10€ volt).
Fél 4-kor folytattuk a programot Siráz megtekintésével. A szép kis Ali Ibn-e Hamzeh mecsetben (szent sír) nekünk nőknek csadort kellett viselnünk; azt a fejtetőtől bokáig érő nagy kendőt. Szerencsére nem feketét, mint amit a sok idősebb asszony visel itt. Helyben lehetett kölcsönözni, ha nem volt.
Hafez, a híres költő mauzóleuma tulajdonképpen egy kis park, ahol a vezetőnk verseket adott elő, hogy bemutassa, milyen fontos a költészet a perzsa kultúrában.
Hogy bejussunk a csodálatos Shah Cheragh (a fény királya) mauzóleumba, végig kellet sétálnunk egy forgalmas bazáron. Az épületegyüttes udvara olyan, mint egy családi, baráti találkozóhely. Kis csoportokban üldögélnek a kirakott szőnyegeken. A bejáratnál itt is csadort kellett kölcsönözni a nőknek, mert szent hely. A mecsetben aztán, ahová a nőknek leválasztott részbe külön ajtón volt szabad bemenni, mindenki nézett ránk szemkontaktust keresve, és elmosolyodott, de csak akkor, ha én mosolyogtam először. Néhányan odajöttek hozzánk gyakorolni a megtanult angol szavakat, illetve fényképezkedni. Ez természetesen nem volt olyan egyszerű, mivel a mecsetben nem volt szabad fényképezni, de az őrök is csak kedvesen mosolyogtak, és kérték, hogy ne fényképezzünk. Apropó, kamerát és fényképezőgépet tilos bevinni a kapun, de telefonnal szabad fényképezni a mecset épületén kívül.
Ezután átsétáltunk a hatalmas Vakil bazáron, hogy megpihenjünk egy szép teázóban.
Este 8 óra tájban vettünk egy kis gyümölcsöt, mielőtt elmentünk egy hagyományos étterembe, ahol természetesen zene szólt és helyiek voltak. Finom ételek és barátságos légkör gondoskodott a nagyszerű estéről.
Fotos
