Hogy kiket takar a „Tripmunks“ elnevezés? – Ezek vagyunk mi, Kriszta és Jan…
Ez a kép Nepálban, a himalájai hegymászós túránkon készült a Poon Hill-en. Ez a kép elárulja legfontosabb tulajdonságainkat: szeretünk utazni, kirándulni és a világot megismerni. Bemutatkozásként ez a kis interjú sok mindent elárul még rólunk:
F: Milyen típusú turisták vagytok?
Kriszta + Jan: Nem kedveljük túlságosan a szervezett utazásokat. Néha ugyan megpróbáljuk, de valahogy nem jön be 🙂 Tulajdonképpen individuális ill. hátizsákos turistának valljuk magunkat, vagyis valahol a kettő közt. Mindent magunk szervezünk, de azért olyan elvetemült hátizsákosok sem vagyunk, hogy ezért kecskék közt egy teherautón utazzunk.
F: Hogy választjátok ki a következő úti célotokat?
Jan:*lol* Van egy listánk, hogy mit szeretnénk megnézni, de valahogy mindig máshol lyukadunk ki. De csak Kriszta tudja megmondani, hogy miért is van ez.
Kriszta: Tulajdonképpen mindig a repülőjegy a mérvadó. Ha találok valahová olcsó repülőjegyet, megnézem, hogy az adott időpontban az időjárás is jó-e és hogy miket lehet megnézni, és jön a döntés.
F: Mielőtt elindultok egy következő útra, kinek mi a feladata az előkészületekben?
Kriszta: Az utazásszervezés teljes mértékben az én feladatom – tulajdonképpen az első számú hobbim – órákat vagyok képes eltölteni az interneten, amíg összeáll a kép az útitervről és az úti célokról. Tehát felkészülök, hogy majd ott jó idegenvezetője legyek Jannak 🙂
Jan: Én gondoskodom a technikai dolgokról – akkukat feltölteni, memóriakártyákat törölni stb. Ezen kívül már készítettem egy listát a tapasztalataink alapján, hogy milyen fajta útra, mi mindent kell bepakolnunk. Az én feladatom, hogy semmit ne felejtsünk el.
F: Mielőtt egy számotokra új országba utaztok, milyen információk fontosak előre?
Kriszta: Én a felkészülés során szinte minden fontosat megtudok (szabad-e vizet inni, kell-e vízum stb.), de a történelemmel ill. kultúrával kapcsolatban majd csak ott, az útikönyvből olvasgatok.
Jan: Szeretem, ha meglepetés az egész. Nekem elég, ha tudom az árfolyamot, és hogy kb. milyen útvonalon haladunk. Ha esetleg mégis lenne külön kérésem, akkor megkérem Krisztát, hogy tervezze bele a programba.
F: … és milyen helyek érdekelnek leginkább benneteket?
Kriszta: Inkább a természetet és a vidéki környezetet kedveljük. A nagyvárosok olyan stresszesek, és egy országot csak vidéken lehet igazán megismerni, soha nem a fővárosban.
Jan: Igen, egyértelműen a természeti szépségek vonzanak.
F: Ha útra keltek, idegesek vagytok?
Kriszta: Én inkább izgulok mint ideges vagyok, már nagyon szeretnék megérkezni és útra kelni, első élményeket gyűjteni.
Jan: Nem az út előtt, de közvetlenül a repülés előtt. Nem szeretek olyan sok órát ülve tölteni a gépen.
F: Mit csináltok, ha egy szabad napotok van az út során?
Kriszta: Természetesen egy strandon napozni a legszebb. De olyan, mint „szabad nap“ nem létezik számunkra, inkább szabad délután vagy ilyesmi. Egyszerűen nem tudunk pár óránál többet lustálkodni, egy helyben maradni. Legtöbbször pár óra után már valami újabb programot szervezünk, mert mindig valami újat akarunk látni.
Jan: Az időjárástól is függ. Egy strandon feküdni és olvasni jól esik, főleg közben zenét hallgatni vagy könyvet olvasni.
F: Mi tudja elrontani a hangulatotokat útközben?
Kriszta: Ha az emberek megpróbálnak becsapni minket, főleg pénzügyileg.
Jan: A stresszt és a rohanást nem kedvelem. S mivel én vagyok a fényképész a rossz időt sem tűröm sokáig.
F: Őszintén, veszekedtek útközben, és ha igen mi miatt?
Kriszta: Szerencsére általánosságban is keveset veszekszünk (lekopogom), de megpróbáljuk az aktuális tervet megbeszélni, és úgy csináljuk, hogy mindkettőnk elképzelésének megfeleljen. Ha mégis összezörrenünk, az tuti amiatt van, hogy nem jutottam kajához. Ha leesik a vércukorszintem, akkor apróságokon felhúzom magam és nagyon idegesítő tudok lenni. Szóval időközben bevált szabály, hogy bárhová is megyünk, mindig van valami apróság kaja nálunk ill. valami édes ital.
Jan: Tulajdonképpen nem többet, mint egyébként, és legfőképp apróságok miatt, amin pár óra múlva már nevetünk.
F: Hol volt eddig a legszebb?
Kriszta: Már sok szép helyen megfordultam, de ha tényleg választanom kellene akkor azt mondom, általánosságban Izland.
Jan: Hát persze hogy Izland! Már egy napja csak esett, de amikor a nagy Jökulsarlon-Gleccsertóhoz értünk, mint ahogy a színházban felhúzzák a függönyt, itt hirtelen elvonultak a felhők és napsütésben tudtuk megcsodálni ezt a gyönyörű környéket. Egyébként is néha 2-3 fokban aludtunk a sátorban, de semmi nem tudta elrontani a kedvünket, mert a természet ott mindenért kárpótol.
F: … és akkor most fordítva, hová nem mennétek vissza?
Kriszta: Pillanatnyilag élvezem, hogy mindig újabb és újabb helyeket ismerhetek meg – szóval nem vagyok „visszaeső tettes“. Volt pár hely, ami nem volt olyan szép, mint ahogy elképzeltük, vagy hogy idegesített ott minket valami, de annyira szörnyű sehol sem volt. (mint mondtam, én tervezem az utat 🙂 )
Jan: Santa Clara Kubán, az egész város olyan nyomasztó hangulatot árasztott, állandóan megfigyeltek minket, és biciklisek terrorizáltak. A szállóban egy szörnyű ősrégi ágy volt, aminek minden egyes rugóját a csigolyáink közt éreztünk, az apró ablak inkább börtönablakra emlékeztetett és a klíma csak „antarktiszi-hőmérsékletet“ volt hajlandó fújni.
F: Hová utaznátok a legszívesebben?
Kriszta: Új-Zéland és Patagónia. Ez a két legfontosabb számomra. De egyébként az a célom, hogy a világ országainak felében megforduljak – szóval még van hová utaznom 🙂
Jan: Szeretném a skandináv országokat bejárni, illetve Kanadát. A legtitkosabb álmom azonban a Silkroad (egykori ázsiai selyemút) útvonalán haladni.
Ès hogy hogyan jutott eszünkbe ez a név… tulajdonképpen nem nekünk, hanem unokatesómnak Iminek, aki segítség képpen készített is egy képrejtvényt: