Stilvoll wäre natürlich gewesen, wenn wir unsere Transsib-Reise wie die meisten mit dem Zug bis nach Beijing weiterführen, aber da wir letztes Jahr schon dort waren und das Visum doch aufwendig ist, haben wir beschlossen China zu überspringen.
Also wie verließen das Hostel früh um 8 Uhr und stiegen in das Bus Nr. 11 (Ticket 300 Tg= 12 cent!!! statt 15USD Taxi). Man sagte uns, wir sollen aussteigen, wenn wir den Flughafen erblicken und dann die Anbindungsstraße laufen. Tja, ich war mal wieder voreilig und so stiegen leider eine Station zu früh aus und mussten 1,5 km mit unserem 16-17 kg Gepäck erstmal einen Morgenspaziergang am Straßenrand bei Regen hinterlegen. Aber mit Stürmen hat zum Glück erst angefangen, als wir im Gebäude ankamen. Der Flughafen ist winzig – es gab nur einen Gate und unser Flug nach Beijing mit Air China war der einzige internationale Flug am Vormittag.
Im Beijing herrschte gefühlt noch mehr Smog als letztes Jahr – als gäbe es dichten Nebel, die Sonne war nicht zu sehen, obwohl es nicht bewölkt war. Unglaublich.
Wir verbrachten die 5 Stunden Wartezeit mit Essen, Spielen und im Internet surfen – letzteres war aufwendig, man musste den Reisepass einscannen und da bekam man einen Zugangscode. Tja, man will schon wissen auf welchen feindseligen Seiten der Ausländer rumsurft – und komischerweise konnten wir die ganze Zeit Facebook nicht aufrufen…
Als wir dann im Flieger saßen, fing ein übelstes Gewitter an, und wir blieben erstmal für 2 Std. noch am Boden – aber Essen bekamen wir trotzdem gleich.
Mit über einer Stunde Verspätung kamen wir in Bangkok um 1 Uhr an. Zuerst mussten wir nach 550m Spaziergang (Terminal ist riesig) mein Visa on arrival besorgen – tja, Ungarn müssen für das 15 tägige Visum 1000 Bhat zahlen. Also Passbild bereit halten, Formulare ausfüllen, Geldwechseln (ATM war nicht vorhanden) – dann stellte sich heraus, sie brauchen auch mein Ausflugticket – Mist, das hatten wir nur als Email. Also nochmal 400m laufen und bei der Information den Code fürs Internet erfragen. So konnte ich nun mit Netbook und ganzes Papierkram in das Imigrationsbüro gehen und nun hatte ich in 5 Min. meinen Stempel… dagegen stand Jan, der ja kein Visum brauchte, eine halbe Stunde länger nach den inzwischen aus unserer Maschine gestürmten Chinesen.
Kurz zum Verständnis also, warum wir eigentlich so unwillkürlich auf Bangkok-Burma-Malaysia-Cambodia rumfliegen, möchte ich erklären, dass ich daran schuld bin. Sonst hätte ich im Vorfeld von der Thai-Botschaft noch ein richtiges Visum beantragen müssen.
Aber um 2 Uhr waren wir fertig – ich darf für 25 Euro 15 Tage lang hier bleiben, Jan dagegen kostenlos 30 Tage (Memo an mich: sollte ich vielleicht doch nochmal die deutsche Staatsbürgerschaft überdenken? Anmerkung von Jan: Nichts da! Auf seine Herkunft ist man stolz!)
Also wir sitzen jetzt noch bis 6 Uhr im Flughafengebäude (es herrscht übrigens reges Treiben, alle Shops haben geöffnet). Wir nehmen dann den ersten Zug in die Stadt, gehen zum Hostel (ausnahmsweise Doppelzimmer gebucht, haben uns nach der Nacht am Flughafen und den vielen Dorm- und Jurte-Nächten verdient) und versuchen gleich um 9 Uhr zur Öffnung der Botschoft von Myanmar für unsere Visa anzustehen.

Stílusosan elvileg Ulan Bátorból vonattal kellett volna befejeznünk a Transszibériai szakaszt Pekingig. De mivel mi tavaly már bejártuk Kínát és a vízum drága is, meg intézős lett volna, így úgy döntöttünk, hogy átugorjuk Kínát, és időt is spórolunk.
Így reggel 8-kor szakadó esőben elhagytunk a hosztelt és felszálltunk a 11-es buszra. Azt mondták, ha meglátjuk a repteret, akkor szálljunk ki és a bekötőszakaszon gyalogoljunk át. Hát le is ugrottunk a buszról, ahogy megláttuk… ja, egy megállóval hamarabb. Így sétáltunk a 16 és 17kg-os felszerelésünkkel először egy jót, éppen csepergő esőben, amiből vihar lett mire beértünk a reptérre. Ez a reptér olyan pici volt, hogy csak egy kapuja volt és a miénk, a Pekingbe menő gép volt egész délelőttre az egyetlen külföldi járat. Pekingben aztán újabb beszállókártya kérés, biztonsági ellenőrzés és 5 óra várakozás, amit evéssel, olvasással, internetezéssel töltöttünk el. Az internethez az útlevél bescannelése után adtak kódot, és valahogy egész idő alatt nem sikerült a Facebookra belépnem…vajon miért is nem?
Aztán már benn ültünk a gépben amikor hatalmas villámlással és dörgéssel leszakadt az ég, és bemondták, hogy akkor most így a gépben ülve várunk először 2 óra hosszát – de a kaját hál ég felszolgálták.
Így 1 órás késéssel végül hajnal 1-kor (5 óra időeltolódás) Bangkokba. Itt először ugye nekem kellett a vízumomat intéznem, mert a magyaroknak kell. Először is gyalogoltunk 550 métert (hatalmas a reptér). Fénykép nálam volt, kérdőívet kitöltöttem, az érkezési kártyám is ki volt töltve. Az 1000 Bhatot csak így fogadták el, automaták nem voltak, így Eurot kellett váltanunk. Azután még az is kiderült, kell a kiutazást igazoló repülőjegyem is – upps, az csak emailként van meg. További 400 m gyaloglás egy információs pultig, ahol kódot kaptunk és beléphettünk a netbookon az emailt letölteni. Így bevonultam az összes papírral és a netbookkal a kezemben az imigrációs részlegbe. Jannak nem kellett vízum, ő a rendes ellenőrzésen kellett hogy átmenjen – ami aztán ironikus módon neki 20 perccel tovább tartott mint nekem, mert az összes, a gépünkön ülő kínai időközben beállt előtte a sorba. De így meglett a 15 napra szóló vízumom – bezzeg neki meg 30 napra ingyen! Szóval, hogy mindenki megértse miért is repkedünk Bangkok – Burma – Kuala Lumpur – Kambodzsa között, elmondom, hogy ennek én vagyok az oka, mert különben a thai nagykövetségen kellett volna több belépésre jogosító vízumot igényelnem. (megjegyzés: lassan lehet el kéne gondolkodnom a német állampolgárságról???)
Szóval 2 órára végeztünk az ügyintézéssel és most itt ülünk a reptéren. Hatalmas nagy még ilyenkor is a nyüzsgés és a boltok is nyitva vannak. Reggel 6-kor indul az első vonat a városba és akkor megyünk a hosztelbe (kivételesen megengedünk magunknak egy franciaágyas szobát a sok emeletes ágyas után), utána pedig rögtön reggel 9-re Myanmar nagykövetségére az első vízumot intézni.

Fotos

Der Beitrag 06.14.-15. One night in Bangkok… Airport erschien zuerst auf Tripmunks.

Wir wollten noch Mongoliens bekanntesten Nationalpark besuchen. Wir buchten Transfer und Unterkunft wieder über das Hostel. (40$ p.P.). Leider spielte das Wetter nicht mit, es war bewölkt, und am Nachmittag regnete es auch mehrfach. Wir wanderten paar Stunden und am Nachmittag ritten eine Runde – ehrlich gesagt dieses Trapen was die mongolischen Minipferde machen, bekam unser Rücken gar nicht gut. Ansonsten ist im Park alles schön grün und die Felsformationen sind auch sehr schön – aber überall sieht man Camps und damit ist die Ursprünglichkeit und Ausstrahlung der Natur komplett hin. Leider regnete es am Abend durchgehend (auch in die Jurte hinein). Aber früh hatten wir strahlenden Sonnenschein und konnten nochmal einen Berg besteigen bevor es zurück nach Ulan Baator ging, wo wir noch das Naturmuseum wegen den Dinosüberresten besuchten.
Morgen geht es über Peking nach Bangkok mit Flug!

Még meg akartuk nézni Mongólia leghíresebb Nemzeti Parkját, a Terenj-et. Ismét a hosztelen keresztül foglaltunk transzfert és jurta-szállást. (40$ per fő) Sajnos az időjárás most nem volt kedvező, felhős volt az ég, és délutánra többször is eleredt az eső. Délelőtt kirándultunk egyet, délután pedig lovagoltunk egy órát – sajnos ez az ügetés amit a kis mongol lovak csinálnak, nagyon nem használt a csigolyáinknak. Egyébként a park szép zöld és a sziklák is egyediek, de sajnos mindenhol turistajurták állnak, sőt szinte szállodák, s ez nagyon elveszi a környék természetességét és vonzerejét.
Este aztán szakadt az eső (a jurtába is beesett középen). De reggel ragyogó napsütés volt, így még tudtunk kirándulni egyet mielőtt visszaindultunk Ulan Bátorba, ahol a délután folyamán a Természeti Múzeumot néztük meg a dinómaradványok miatt.
Holnap repülünk Pekingen keresztül Bangkokba!

Fotos

Der Beitrag 06.12.-13. – Terenj National Park Mongolia erschien zuerst auf Tripmunks.

In der Mongolei leben 3mal soviel Nutztiere wie Menschen. Und außerhalb der Hauptstadt gibt es kaum geteerte Straßen. Wir fuhren mit einem uralten, klapprigen russischen Minibus 300km pro Tag über staubige, steinige oder sandige Wege, querfeldein, abwechselnd Links- und Rechtskurven, hoch, runter und immer wieder Schlaglöcher oder Rinnsale, die tiefe Furchen in den Boden gefressen haben. 6 Tage lang. Der Fahrer navigiert die ganze Zeit natürlich rein optisch, d.h. er schaut sich nach markanten Wegpunkten um und fährt entsprechend – es exitieren keine Straßenschilder.
Wir waren zu 5 im Team und wir hatten Nara, die Köchin und Nora, den Fahrer. Wir schliefen jede Nacht bei einer anderen Familie, die für die Touristen eine Jurte aufrechthalten. Sie kochten uns dann immer das Abendessen.
Wir erlebten folgendes bei der Gobi-Tour (Gobi bedeutet übrigens Wüste):
1. Tag: Salzsee mit Pferden, schöne Steinformationen und übernachteten am Rande der Steinwüste. In den Nächten war es grundsätzlich sehr kalt (in der Jurte 10-13°C). Zum Abendbrot gab es Nudelsuppe mit getrocknetem Lammfleisch und als Nachtisch Ziegenmilch mit Tee.
2. Tag: Wir fuhren den ganzen Tag durch die Steinwüste und sahen die ersten Kamele. Am Abend erreichten wir die Stadt Dalanzadgad, hier durften wir uns im öffentlichen Bad duschen (das eine Mal in den 6 Tagen). Unser „Camp“ befand sich in der Mitte des „Jurte-Ghettos“. Wir nannten es lustig so, eigentlich geht es um Grundstücke die eingezäunt sind, statt Häuser standen aber Jurten drauf. Es gab Licht, aber Wasser musste man vom Brunnen holen.
3. Tag: Wir fuhren Richtung grünere Berge und besuchten den Schlucht Yolyn Am (Eis-Canyon) wo wir noch Reste von Eis auffinden konnten. Diesen Tag sahen wir Bilderbuchlandschaften, Weiden mit Kamele, Pferde, Ziegen. Wir machten Mittagspicknick bei einer Horde Kamele. Es gab Toast, Gurken, Salami und Mayo zu beißen und dann bleibt einem der Bissen im Hals stecken, wenn wir Nara fragten: „What kind of meat is this?“ und die Köchin ganz gelassen antwortet: „Maybe horse…?!“ (Kleine Info an Sandra: keine Sorge wir haben an Bomber und seine Verwandten gedacht und selbstverständlich verzichtet). Am Nachmittag folgten wir den Sanddünen bis wir zu unseren Camp kamen. Wunderschöne Lage, unweit von der Düne Hongorynels. Hier aßen wir erstmal Nudelsuppe mit Rindfleisch, dann gingen wir Kamele reiten (die Familie hatte mehrere Kamele, die aber tagsüber frei herumliefen). Dann kletterten wir auf die Sanddüne (soweit wir konnten) und beobachteten wir die wunderschöne Landschaft. Für diesen Ausblick und Sonnenuntergang allein hat sich unser Tour rentiert.
4. Tag: Wir sahen Antilopen und Bergziegen – und natürlich weiterhin viele Kamele. Zum Mittagessen kamen wir zu den roten Felsen Flaming Rocks. Hier hatte man viele Dinosaurier Eier und Überreste gefunden – und mit etwas Glück geht das heute noch. Wir fanden leider nur Muschelabdruck in einem Stein. Am Abend gab es frisch gemachte gebratene Nudeln.
5. Tag: Besuchten wir früh die Ruinen der Ongiyn hyd Tempelanlage (die Kommunisten hatten es total zerstört und mehrere Hundert Buddhistische Mönche getötet). Später überredeten wir unseren Fahrer und Nara nach Erdenedalay zur buddistischen Tempel zufahren, laut Lonely Planet einer der berühmtesten in der Mongolei, weil er der Zerstörung entkam und der Dalai Lama war hier auch zu Besuch. Wir hatten Glück, war offen. Zum Lunch gab es dann koreanisches Essen: Kebab (nicht lachen!) – wie ihr das von dem Foto entnehmen könnt ist es Reis mit Thunfisch gemischt und sauere Gurke gefüllt in getrocknetem Seetang. Am Abend erreichten wir den für mich zweitliebsten Platz, bei Zorgol Hayrhan uut. Schöne Steine und Berghügel mit Pferden und unendlicher Weite…*seufz* es war sooo schön. Wir beobachteten den Sonnenuntergang, wie die Hirte mit den Tieren zu Brunnen kamen und sie tränkten und wie unser Gastgeber getrocknete Kuh- und Schafsscheiße für das Feuer unterm Herd sammelte.
6. Tag: Jan war hart, stand einmal um 1 Uhr auf, um die Milchstraße zu sehen und um 5 Uhr nochmal um den Sonnenaufgang zu fotografieren. Wir machten noch einen Spaziergang zu einem Adlernest. Der Heimweg wurde immer befahrener. Wir passierten mehrere Steinhaufen, wo unser Fahrer ausstieg und weitere Steine aus Aberglaube draufschmiß – es soll ja Glück für die Fahrt bringen. (Sogar Haufen Geld lag drauf) Wir machten noch eine Mittagspause auf einer grünen Wiese mit ganz vielen Tieren bevor wir am Nachmittag wieder die große Stadt Ulan Bator erreichten.
Wie wir die Mongolei kennengelernt hatten, gefällt sie uns sehr. Die Leute sind auch sehr nett – wir würden gerne den Westen irgendwann mal besuchen.

Mongóliában háromszor annyi állat él, mint ember. Így talán jobban magyarázható, miért is nincs – szinte a fővároson kívül betonozott út. Egy ócska, régi orosz kisbusszal indultunk neki az ország déli részének. Naponta több mint 250-300 km-eket tettünk meg nem létező utakon zötykölődve. Táblák nem léteznek. A sofőrünk, ha létezne torony, azt mondanánk toronyiránt vezetett, de így inkább csak égtáj szerint és ugye egy-két hegyvonulatot lehet látni messziről is. Öten voltunk a csoportunkban és kaptunk egy szakácsnőt is aki az ebédet készítette nekünk. Narának hívták, és szerencsére tudott kicsit angolul, így sok érdekeset megtudtunk közben a nép életéről. Minden este más család egyik – a turisták számára fenntartott – jurtájában aludtunk, és a vacsorát is ők főzték nekünk. Ez történt hát a Gobi túránk során: (Gobi egyébként sivatagot jelent)

1. nap: Mezőkön és sztyeppéken keresztül mentünk, míg egy sós tóhoz értünk, ahol sok ló tanyázott. Sétálgattunk szép sziklák között, majd a kősivatag határában éjszakáztunk. Éjszakánként hideg volt nagyon (a jurtában 10-13 fok). Vacsorára tésztaleves volt szárított birkahússal, desszertként kecsketejet kaptunk teával.
2. nap: Egész nap kősivatagon keresztül utaztunk – de valahogy ez is változtos volt. Először láttunk tevéket és még nem sejtettük, hogy milyen sokat látunk majd még később. Este elértük Dalanzadgad városát. Itt a város közfürdőjében tusoltunk le – egyetlen egyszer a 6 nap alatt. A jurtánk ez alkalommal a város „Jurta-Ghetto“-jában volt. Azért neveztük így, mert tényleg furcsa volt, hogy a város jelentős része körülkerített telkekből állt, ám nem ház, hanem jurta állt rajtuk. Áram is volt (mobil vétel is kivételesen), de vizet a közkútról hordanak.
3. nap: Zöldebb, hegyes vidék felé vettük az irányt, és kirándultunk egyet a Yolyn Am nevű jégkanyonba, ahol még szerencsére találtunk jeget. Ezen a napon láttuk a legszebb részeket: zöld, dombos sztyeppék, ahogy Mongóliát a könyvekből ismerjük. Nagyon sok kecskét, lovat és tevét láttunk. Egy tevecsoport mellett telepedtünk le piknikezni délben. Volt kenyér, majonéz, uborka, sajt és szalámi. Amikor megkérdeztük Narát, hogy milyen húsból is van a szalámi, azt felelte: Maybe horse ?!?! vagyis talán lóból… Hát itt kicsit leesett az állunk, Jan szájában meg megakadt a falat. Délután egész idő alatt egy hatalmas homokdűne mellett haladtunk. Az esti szállásunk is közel volt hozzá, gyönyörű helyen (Düne Hongorynels). Vacsora után tevegelés volt a programon, a családnak volt sok tevéje (picik is). Majd a nap fénypontja az volt, amikor felmásztunk a homokdűnére és onnan csodáltuk a tájat és a naplementét. Megjegyzem nem volt könnyű fölmászni, de megérte!
4. nap: Láttunk hegyi-kecskéket és antilopokat – és természetesen nagyon sok tevét ismét, amelyek rendszeresen az úton (keréknyomon) feküdtek. Délre értük el a vörös sziklákat, Flaming Rocksl, egy egykori tenger medre. Sok dinoszaurusz maradványt és tojásokat találtak itt, kis szerencsével és szorgalommal még mindig lehet találni, de mi csak egy kagyló lenyomatára bukkantunk. Este ismét egy kősivatag közepén éjszakáztunk, és frissen készített sült tésztát kaptunk vacsorára.
5. nap: Reggel egy buddhista kolostor romjait néztük meg (Ongiyn hyd) amit sajnos a kommunisták romboltak le és öltek meg több mint 300 szerzetest. Később rábeszéltük Narát, hogy Erdenedalay városábán nézzük meg az egyik leghíresebb buddhista templomot (ami túlélte a rombolást), amit pár éve még a Dalai Láma is meglátogatott. Szerencsére nyitva volt, így be tudtunk menni. Délben kebabot ettünk koreai módra. Mint ahogy a fényképen látható szárított tengeri fűbe kell tekerni a tonhallal összekevert rizst és a csemegeuborkát. Este értük el a számomra második legszebb helyet, Zorgol Hayrhan-ut. Szép, kerek sziklák, zöld rétek, lovak és a végtelen táj… nagyon szép volt esti sétának. Figyeltük, ahogy a pásztorok este a kecskéket, lovakat, birkákat a kúthoz terelték és itatták és ahogy a házigazdánk száradt tehénylepényt gyűjtött, hogy be tudják gyújtani főzéshez a vaskályhát.
6. nap: Jan kemény volt, éjszaka 1-kor fölkelt a tejutat megnézni, aztán reggel 5-kor a napfelkeltét. Reggeli után sétáltunk egyet egy sasfészekhez. A hazafelé út egyre zöldebb és egyre forgalmasabb lett. Megálltunk pár kőhalom mellett, ahol a sofőrünk újabb köveket dobott rá – állítólag szerencsét hoz az útra. (még csomó pénz is volt rajta). Még ebédeltünk egyet egy állatokkal teli hatalmas rét közepén, mielőtt kora délután újra elértük a fővárost.
Nagyon tetszett nekünk az a Mongólia, amit így megismertünk. Az emberek is nagyon kedvesek, mosolygósak. Feltétlenül szeretnénk egyszer majd a nyugati részét is bejárni.

Fotos

Der Beitrag 06.06.-11. Gobi – a desert with several faces erschien zuerst auf Tripmunks.

Wir stiegen am 3. Juni um 22.15 (Moskauer Zeit 17.15) erneut in den Zug. Wir hatten diesesmal ein 4er Abteil mit 2 finnischen Mädels von Irkutsk nach Ulan Baator. Wärend der Strecke wurde unser Wagon mind. 4 mal komplett neu an einen Zug angehängt – und das dauerte immer ganz schön lange:
Wir erreichten am nächsten Tag um 14 Uhr den letzten russischen Bahnhof Naski. Hier durften wir bis 16.30 Uhr aussteigen und einfach rumlaufen und warten. Nachdem wir wieder einstiegen, ging es mit Pass, Visum und Zugkontrolle weiter. Es ging aber erst um 18.50 Uhr weiter. An der Grenze hielten wir nur für 2 Minuten dann fuhren wir bis zum ersten mongolischen Bahnhof Sükbaator. Hier ging es wieder mit Pass, Visum und Zugkontrolle. Nach einer halben Std. war dies auch geschafft, wir fuhren aber erst 21.05 Uhr (mongolische Zeit, also 1 Std. wieder zurückstellen).
Bereits nach Grenze waren die ersten Jurten und Pferde zu sehen.
Pünktlich um 6.15 Uhr erreichten wir Ulan Baator und fuhren sofort zum UB Guesthouse. Während dem Frühstück überredeten wir ein englisches Päarchen die Tour mit uns in die Gobi-Wüste zu machen (kommt günstiger)
Wir waren total überrascht, die Stadt ist nicht sooo sozialistisch von der Bauweise her wie wir erwartet haben. Außerdem man merkt, dass immer moderner wird und es gibt sogar Straßenkehrer.
Wir besuchten das Nationalmuseum, einen Buddhatempel und gönnten uns eine 1 stündige Ganzkörpermassage um unsere während der Zugreise verspannte glieder für 9 Euro zu lockern. Es ist total komisch plötzlich, dass hier alles so viel billiger ist als in Russland. Ein Lammgericht kostete unglaubliche 3000 tr = 1,60 Euro. Also der Tugrik-Euro Kurs ist 1800=1 Euro. Wir mussten also für unsere 6-tägige Tour unglaubliche 750.000 tr abheben. (208 Euro p.P.)
Nachdem Wäsche waschen, da es sonst in der Stadt nix zu sehen ist, suchten wir für Jan einen Top-Luxus-Friseursalon an der Hauptstraße – und er hat nun einen tollen kurzen Haarschnitt für 4,5 Euro. (Mit Kopfmassage und 2mal Waschen)

A városban pozitívan csalódtunk; nem volt annyira régi szocialista kisugárzása mint vártuk (az épületek alapján) és látszik rajta, hogy egyre modernebb lesz. És még utcaseprők is vannak!
De nagyon nagy átállást jelent a drága Oroszország után, hogy itt minden annyira olcsó. 1000 tugrik az 144 Ft. Egy birkahúsos étel 3000 tr-be került – teljesen birkapörkölt íze volt. Meg furcsa volt 750.000 tugrikot felvenni a bankban, hogy kifizessük a 6 napos túránkat (208 Euro per fő).
Délelőtt – miután kimostuk néhány ruhánkat, megnéztük a Nemzeti Múzeumot, egy buddhista templomot majd megengedtünk magunknak egy 1 órás masszázst, hogy a sok vonatozástól elgémberedett tagjainkat ellazítsuk.
Mivel a város olyan sok látnivalót nem nyújt, így volt időnk keresni Jannak egy fodrászt. Találtunk is egy luxusfodrászt a főúton, ahol 1100 Ft-ért fél órát dolgozott a csaj a haján: kapott fejmasszázst és 2-szer mosta meg majd szupi rövidre vágta.

Fotos

Der Beitrag 06.03.-05. The Trans-Mongolian erschien zuerst auf Tripmunks.